://www.arvisura.van.hu/keret.cgi 

Áldozathozatal

De miért is voltak ezek a beavatottak ilyen különleges képességekkel megáldva? Nem másért, mint hogy felemeljék, magasabb szellemi-lelki szintre segítsék az embereket. Legtöbbször azonban ezt csak úgy tudták elérni, hogy nagyon komoly áldozatokat hoztak. Áldozatot hozni pedig különböző célokért lehet. Így pl. egy népért, egy vallásért, vagy akár egyéb dolgokért, mint pl. a Beavatott Központ költöztetésének biztosítása céljából.

Esett már szó András, Béla és Levente hercegekről. István király őket bízta meg a Beavatott Központ átmenekítésével, ami Budáról a manysikhoz került 1063-ban. A költöztetés közben Levente felesége, Ildikó-Ibolya önkéntes máglyahalált halt. Ezt a szokást a Beavatott Központ minden egyes költöztetésekor megtartották. Mikor Ordoszból Budára hozták a beavatott központot, akkor Jákó fősámán vállalta ezt az önkéntes halált. Ennek jelentősége, hogy a beavatott ezentúl a szellemi síkról figyeli és vigyázza a beavatott központ értékeit.

E fenti eset azt hiszem, nem túl közismert, ám vannak, melyek ismerősen hangzanak, gondolok itt főként az egyes vallások megmaradása céljából véghezvitt áldozatokra. Vegyük pl. a manicheizmus esetét. A hatalomra és pénzre éhes papság Mani elveit elfogadhatatlannak tartotta. Börtönből börtönbe vetették, végül elevenen megnyúzatták, bőrét kitömték szalmával, s így hordozták városról városra elrettentő például. Nyakában egy tábla lógott azzal a felirattal, hogy „így jár az, aki meg akarja szüntetni a papi tizedek fizetését”. Ez azért nagyon fontos számunkra, mert a manicheizmus gyakorlatilag az ős-magyar vallást ötvözte magában, s Mani, mint ennek megalapítója, ezért az ős-magyar vallás fennmaradása érdekében áldozta fel magát.

 Ám azt hiszem még több áldozat született a kereszténység megmaradásáért. Amikor a németek (és nem István!) Koppányt felnégyelték, akkor rögtön ezt követően egy másik áldozathozatal is történt, méghozzá az István egyik húga részéről. Judit ugyanis Koppány halálának hírére halt önkéntes halált, hogy ezzel is engesztelést szerezzen a családjuk számára.

István, bár felvette a kereszténységet, és a legtöbb rovásírásos emléket hagyta elpusztítani, valójában azonban az eredeti ősmagyar vagy táltos vallást ezzel mégsem szüntette meg. Hisz még Mátyás királyról is tudjuk, - s ezt dokumentumok bizonyítják, - hogy táltosok veszik körül, tőlük kapja az információkat. Nem is lehet ez másként, hisz a kereszténységet a magyarok nem Rómától kapták, hanem közvetlenül Istentől. Istvánék áldozata tehát abban nyilvánul meg, hogy össze kellett ötvözniük az ősmagyar vallást a római keresztény vallással azért, hogy az ezáltal megtisztulhasson. Hiszen ha megnézzük ezen időszak történelmi adatait az egyház vonatkozásában, akkor igencsak botrányos dolgokat láthatunk. A magyar honfoglalás időszakában, amikor a magyarok fegyelmezett, erkölcsös és példamutató módon birtokba vették a Kárpát-medencét, 895 és 900 között hét pápa váltotta egymást a trónon a legbotrányosabb körülmények között. Formosus pápa holttestét VII. István pápa kiásatta, Róma utcáin végighurcoltatta és a Tiberisbe vetette. Őt viszont a felháborodott nép meg agyonverte. Vajk-István élete során mintegy 15 pápa uralkodott 3 ellenpápával és hatalmi háborúkkal elfoglalva. Ez lett volna az a példamutató, erkölcsös nyugati kereszténység, amiért a sokezer éves ős-magyar vallásunkat el kellett volna hagynunk?  Észre kell venni, hogy nem nekünk, magyaroknak volt szükségünk erre a vallásra, hanem éppen fordítva. Isten nem bennünket akart lerontani arra a szintre, hanem őket akarta feljavítani velünk. És látni kell azt is, hogy bár nagyon sok idő alatt, és nagy sok áldozat révén, de őseink igenis értek el eredményeket.

A vallások mellet nézzünk példát az egy adott népért hozott áldozatra is. A Pallas Nagy Lexikon a következőket írja a magyarságért hozott áldozásról:
„A hunokról Jornandes azt beszéli, hogy mikor Szkítiába érkeztek, azokat, kik sorsolás útján mint elsők léptek a szittya földre, áldozatul és engesztelésül megölték, hogy a nemzet a földet szerencsésen elfoglalhassa. Krónikai hagyományaink elbeszélik, hogy midőn a magyarokat választott fejedelmük, Álmos Pannóniáig vezérelte, a határon, Erdélyben a fejedelemséget Árpád veszi át, mert atyját, Álmost engesztelő áldozatképpen megölték, hogy a nemzet szerencsésen foglalhassa el a földet.”

Álmost is saját kérésére, illetve beleegyezésével végzeték ki, helyesebben feláldozták. Ugyanolyan áldozat volt ő, mint az egyiptomiaknál Ozirisz, vagyis ezzel ő halhatatlanná vált, s szellemi ereje örökre segítségére lett a magyaroknak.

De nem csak a saját nemzetükért hoztak áldozatot a mágusok, hanem akár más népekért is. Szent Erzsébet házassága a németek részéről egyértelmű érdekházasság volt, hisz Erzsébet nagyobb hozományt vitt magával, mint amit Nagy Károlyék elraboltak és kihurcoltak az Avar Birodalom idején. Erzsébet ott alapított kórházakat, a szegényeknek rendszeresen élelmet osztott, sőt minden vagyonát, a legutolsó ruhadarabjait is ott osztotta szét a rászorulók között. Az anyagi dolgok mellett azonban természetesen fontosabb volt, amit szellemileg nyújtott ennek a népnek, hisz kultúrát, műveltséget, tudást vitt oda, s példát mutatott mindenki számára a szeretetével, hűségével, erkölcsiségével, szentségével.

Béla szinte egész családja az áldozathozatal példája, hiszen egyik lánya, Boldog Kinga lengyel királyné lett, és ott sugározta szét ezt a lelkiséget, Konstancia lánya Oroszországban, testvére Erzsébet, valamint az ő legkisebb lánya Gertrúd pedig szintén Németországban.

IV. Lászlót sem elsősorban azért nevezzük kunnak, mert annyira szerette ezt a népet, hanem mert ő ezért a népért hozott áldozatot. Nem véletlenül épp a kunok ölték őt meg, ám ez vállalt halál volt, László ezt nagyon jól tudta előre. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy ezek a bizonyos kunok a németek által felbérelt és lerészegített bérgyilkosok voltak. László mielőtt Szarvasra ment volna, a halála helyszínére, előtte körbejárta az egész országot, s közben mindenhol bűnbocsánatot hirdetett. Márpedig ezt nem teheti meg akárki, csakis egy istenfiú! Ez az országjárás pedig egyúttal az ő áldozati útja volt. Mert egy nép sem maradhat meg a Kárpát-medencében, csak akkor, ha valaki áldozatot vállal értük. László ezt tette meg a kunokért.

Sőt, nem csak egy-egy népért folyt áldozathozatal, hanem adott esetben egész Európáért is. Gondoljunk csak a tatárjárásra, vagy a török megszállás idejére. II. Lajosról és seregéről is tudjuk, hogy mielőtt Mohácsra értek volna, útközben megálltak beszédet tartani, s ekkor megjövendölték a jelenlévő valamennyi vitéz halálát is, ám senki, egyetlen ember sem fordult vissza. A csata után mintegy 1500 nemest fejeztek le Szulejmánék. Ők sem próbálták meg elkerülni a sorsukat. Inkább meghaltak, mintsem hogy behódoljanak. Egyedül a budai zsidók jelentek meg a török előtt azzal, hogy hajlandók behódolni.

Igaz, hogy Mohács után 3 év múlva visszajöttek, s 150 évig itt is maradtak a törökök. Ám a magyarság mégis csak elérte a célját, hiszen a törököket sikerül megállítani úgy, hogy rajtunk túl nem jutottak más országokba. Megvédtük Európát, megvédtük Jézus hitét. Köszönetet vagy hálát természetesen soha nem kaptunk ezért, mint ahogyan Jézus sem kapott. De tőlük egyelőre még csak ennyi telik. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy még mindig épp elég dolgunk van velük. Ahogy Széchenyi mondta: „Csak a gyenge él önmagának, az erős egész nemzeteket hordoz keblében”

Nem minden fénylik, ami arany

A korábbi példákban bemutatott beavatottak többnyire közismertek, azaz bevésték a nevüket a történelemkönyvekbe. Azonban már említettem, hogy nagyon sok, igen erős fokozatú mágusunk élt még rajtuk kívül, akikről bár keveset tudunk, de azért legalább annyit tettek az emberiségért, hanem többet. Tehát igaz a mondás inverze is, azaz, hogy nem minden fénylik, ami arany.

Jézus születése idején Kövezsd volt a beavatott fejedelem (másnéven mágusfejedelem). Hogy milyen komoly erőket volt képes megmozgatni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő volt az, aki újraegyesítette a Keleti és a Nyugati Hun Birodalmakat, Ordosz központtal. Ő kötött egyezséget Rómával, hogy a Pannon Birodalmat és Erdélyt ne háborgassák. Ezt az egyezséget aztán Róma sorban felrugdosta, s épp ez lett a fő oka annak, hogy Atilláék aztán bevonultak a Kárpát-medencébe.

Álmos családja kapcsán megemlíti az Arvisura, hogy neki egyik fia sem volt látó ember, nem volt harmadik lelkük, azaz egyik sem örökölte a beavatottságot. Ellenben volt két sámán, akik megfeleltek a feltételnek: Galga és Nagybodor sámánok. Nagybodor később beavatott fejedelem lett. Tehát téves az a nézet, miszerint Árpád ezt a tisztséget is örökölte volna az édesapjától. Ő a magyarok fővezére volt, aki miután a honfoglalást követően a már itt élt törzsek is elismertek vezérüknek, így egyben nagyfejedelemmé is vált. Ez azonban világi tisztség, s nem beavatott rang volt.

Később, Géza fejedelem idején Derencsény volt a beavatott fejedelem, aki Turu-Domonkosnak, azaz Domonkos esztergomi érseknek volt az édesapja. Először ő is csak a 30 fős központi beavatott magnak volt a tagja 928 és 940 között, majd 940 és 960 között beavatott fejedelemmé választották, ezt követően pedig az Öregek Tanácsának a tagja lett. Később Árpád unokája Csák követte őt a beavatott fejedelmi tisztségben, őt követte Vászoly-Mihály (Géza első feleségétől született fia), majd annak fia, Levente (András és Béla hercegek testvére.) Ennél a testvérhármasnál jól megjegyezte mindenki András és Béla nevét, hiszen egy ideig mindketten királyaink voltak. Levente neve már sokkal kevésbé íródott be a történelembe, pedig neki legalább annyit köszönhet a magyarság, mint fivéreinek – ha nem többet. Hiszen hármójuk közül ő volt a legerősebb fokozatú beavatott!

Nagy Lajos királyról általában pozitívan, nagy elismeréssel emlékeznek meg történészeink. Való igaz, hogy seregei nagy sikereket arattak, ám arról nemigen szoktak szót ejteni, hogy mindezen sikereket aligha könyvelhette volna el Nagy Lajos, ha nem állt volna mellette egy nagyon-nagy erővel rendelkező beavatott. Ezt a beavatottat úgy hívták, hogy Karizira. Erős Óm-jelű beavatott volt, Lam herceg (Szent László király öccsének) leszármazottja. Ő szervezte meg a Sárkányos Társaságot, ami az Árpád-háziak titkos szervezete volt. Folyamatos kapcsolatot tartott Kambaluk, Ordosz, Uruk, Karakórum beavatottjaival. Károly Róbert is tagja lett ennek a társaságnak, majd a fia Nagy Lajos szintén. Központjuk Budavár volt, ahol havonta tartottak gyűlést. Karizira szervezésének, illetve a Sárkányos Társaság működésének volt köszönhető minden sikerük. Ők szervezték be a szakszini, magyarkai zsoldosok seregét is, mivel tervbe vették, hogy az országnak három tenger kell, hogy mossa a partjait. Neki köszönhető a Visegrádi találkozó megszervezése is, ami hosszú évtizedekig Európa legjelentősebb politikai eseményének számított.

Karizira részt vett az ordoszi sámánképzésen, ahol elsőként végzett az 5 napos Nagy Süánon. Később ő örökölte a tanfejedelmi posztot. Ordoszba úgy ment el, mint férfi, ám úgy jött haza, mint nő, mivel „fősámáni beavatkozással nővé műtötték meg”. Később Nagy Lajostól még egy kisfia is született, akit Lajos-Bátkának hívtak. Apját követően Lajos-Bátkát ütötték a Sárkányos Társaság lovagjává, s egyben a nyugati rend vezetőjévé. Bátka ötvösöket, szobrászokat hívott az országba, megszervezte az élő állatok és a tokai bor kivitelét, bányavárosokat alapított (Körmöc-, Selmec- és Besztercebánya), fűszereket, selymet, szőnyegeket hozatott be, s megszervezte a lengyel, német, litván, arab, örmény kereskedelmi utakat.

Mint láthatjuk, nagyon is igaz az a magyar népi mondás, miszerint „Az érett búzakalász mindig lehajtja a fejét, míg az üres meg peckeskedik.”

Más népek viszonyulása

Ugyanakkor talán érdemes azt is megemlíteni, hogy más népek ezzel szemben hogyan viszonyultak ezekhez az emberekhez, illetve hozzánk, magyarokhoz. Mindig és mindenkor a szakrális vezetőket irtották ki legelőször, mert ők voltak azok, akik nemcsak ember és ember közt, hanem ember és Isten között tudtak közvetíteni.

Emlékezzünk pl. Nagy Károly irtó hadjárataira, amikor szekereik tonnaszámra vitték el a töménytelen sok aranyat a kirabolt avar-magyar templomokból, melyek nagy részét beolvasztották, s majdan felhasználták saját templomaik építéséhez is, mint pl. az Acheni dóm esetében is. Útjuk közben emberek ezreit mészárolták le könyörtelenül. Ez akkora szégyenfoltot jelentett az utódaik számára, hogy még ma is inkább kitaláltnak minősítik ezt a korszakot, mintsemhogy képesek legyenek felvállalni annak felelősségét. Hasonlóan nagy pusztítást vittek véghez a németek István király idején is. Minden rovásírással írt tárgyat elpusztítottak, mert nem bírták elviselni azt a tényt, hogy nekünk már sokkal korábban volt írásbeliségünk, mint nekik.

Azt is tudjuk, hogy az Árpádházi királyaink kb. 80 százaléka nem természetes halállal halt meg. Nagyrészüket megmérgezték (főként szintén a németek). Így halt meg pl. IV. István, akit sebeinek kötözése közben mérgezték meg a bizánciak, a tetemét pedig egyszerűen kidobták a várból. Ugyanígy mérgezés áldozata volt: III. István, III. Béla, III. László, II. András István nevű fia, V. István, III. András, majd később Hunyadi Mátyás, vagy éppen Bocskai István is, akit egy császári vacsora keretében mérgeztek meg. Volt néhány eset, akiket másképp tettek el láb alól, ám a végeredményen ez sajnos nem változtatott. I. Béla királyt felbérelt német építészek ölték meg úgy, hogy szándékosan megrongálták a nyári lak építményét, s az rádőlt (s nem a trónja esett rá, mint ahogyan tanítják az iskolában, mert az csak úgy tudna ráesni, ha előbb valaki felhajítaná, s Béla aláállna). V. István András nevű fiát vízbe fojtották, IV. Lászlót a németek által felbérelt részeg bérgyilkosok ölték meg, II. Lajost Zápolya emberei tették harcképtelenné, s ezt követően dobták a Cselébe, immár eszméletlenül (s nem a nehéz páncélja húzta le a mélybe, mint ahogyan tanítják, mert egyik harcos sem volt annyira béna).

Minden idők legnagyobb táltosirtása azonban a Rákóczi szabadságharcot követően, a Habsburgok idején volt. Még a múlt században is folyamatosan próbálkoztak ezzel, orosz gyűjtőtáborokban (pl. Szojván, Munkács környékén 37.000 magyart öltek meg egyszerre), s sok más helyen ezrével ölték le a magyarokat. Ez is holocaust volt a javából, csak ezekről valahogy nem szoktunk megemlékezni.

 De nem volt jobb a helyzete más rokon népeinknek sem. A voguloknál az összes sámánt az Ob folyóba ölték bele az oroszok. Szibériából összeszedték az összes egykori hun szövetségi kincset, aranytárgyat. Ezek egy részét még ma is úgy mutogatják az Ermitázsban, mint a cár tulajdonait. Sok esetben megtörtént az is, hogy a cári katonák ittas jókedvükben vadászni mentek – a manysikra! Hajszál híján ki is irtották őket, ekkor mintegy 5000-en maradtak életben. Megmenekülésüket annak köszönhetik, hogy egy kissé északabbra húzódtak, ahol már olyan nagy volt a hideg, hogy oda már a vodkával felfűtött katonáknak sem volt kedvük utánuk menni.

Hasonlóan elpusztították a beavatottakat a kelták közül is. Mint tudjuk, a druidák között is külön társadalmi csoportot képeztek a bárdok, akik feladata volt többek között, a mi rovósámánjainkhoz hasonlóan, hogy a népükkel történt eseményeket megörökítsék, dalokban megénekeljék. Nagyon jól ismert, hogy Edward angol királynak mi volt az első dolga Wales meghódításakor: ezeket a bárdokat mind máglyára vettette. Ezt dolgozta fel Arany János is A walesi bárdok c. versében.

Ma is köztünk vannak

A táltosság mivelhogy születéshez kötődik, nem is írtható ki. Hiába ölték meg őket, akkor is leszületnek ismét ha kell, és annyiszor, ahányszor csak szükség van rá. És soha nem azok veszítenek bármit is, akik meghalnak, hiszen ők már jó helyen vannak, hanem épp fordítva, hiszen a bűnösök óriási karmát akasztanak a saját nyakukba. Így volt ez pl. a spanyol inkvizíció idején is, az indiánok semmit nem veszítettek, ám a spanyolok jókora adag lerónivalót kaptak a karmájukkal. Soha nem az adott népcsoport száma számít, hanem a lelkek ereje. Mert mindig az a győztes, aki maga fölé tudja emelni az ellenfelét.

A beavatottak tehát újra és újra leszületnek közénk. Hogy ez a beavatott láncolat genetikailag sem szakadt meg, azt jól mutatja az Árpád-házi családfa, amiről mai napig azt a téves képzetet igyekeznek belénk sulykolni, hogy 1301-ben III. András halálával az kihalt. Ám ez óriási tévedés, s hogy milyen nagy, arról tanúbizonyságot tesz az Arvisura is. Hiszen számos olyan Árpád-házi utód született, akikről nagyon mélyen hallgat a történelem.

Árpád egyik unokája Taksony, Szalk és Bereg-Botond melett Csák volt. Ennek a családnak nagyon sok leszármazottja volt, többek közt a Kisfaludy, Csákvári, Kéri, Vajai, Orondi, Jamai, Berényi, Celuni, Vinári, Dudari, Trencsényi, Etyeki családok, akik ma is köztünk élnek. De, - s ezt már kevésbé emlegetik történészeink, - szintén Csák leszármazott volt Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk is.

A későbbi utódok között meglehetősen sok olyan kis „kakukkfióka” született, akik bár vér szerinti örökösök voltak, ám a nyugat, vagy esetenként maga a magyar nemesség mégsem ismerte őt el. Az Arvisurákból megtudhatjuk, hogy Vajk-István mielőtt házasságot kötött volna Gizellával, korábban beleszeretett egy lányba, akit Csege-Tündének hívtak. Kapcsolatukból egy kisfiuk is született, aki II. Zoltán néven Erdély kisfejedelme lett. Zoltánnak rengeteg leszármazottja volt. Apjának az volt a kívánsága, hogy legalább egyszer mindegyik unokáját vigye fel hozzá bemutatni. Zoltán ennek eleget is tett, s összesen mintegy 40(!) unokát vitt fel a királyi várba a nagypapához. István nagyon szerette a gyerekeket, s mindegyiküknek birtokokat, falvakat, bő hozományt adományozott. Zoltán Piroska nevű kislánya különösen sokat tartózkodott a királyi udvarban, Sarolt dédijének ugyanis ő volt a kedvence, mivel nagyon hasonított hozzá. Nos ennek a II. Zoltán fejedelemnek a későbbi leszármazottja volt Bocskai István is, aki épp ezen ősiségi alapon fogott hozzá a magyar szabadságharchoz.

Ám Imre herceg sem olyan szűzen halt meg, mint ahogyan az egyház azt hangoztatja. Sokat járt ugyanis egy bizonyos Jéne nevű rimalányhoz (betegápoló papnőhöz), akitől – miután Imre már meghalt – született egy kisfia, Pósa. Istvánnak ez a kisunokája volt a kedvence, mondhatni a szeme fénye. Rajongásig szerette, idős éveit legszívesebben vele töltötte. Ilyenkor mindig elhalmozta játékokkal, ajándékokkal. Halála előtt azt mondta neki, hogy soha ne akarjon király lenni, mert ez pokoli nehéz, és iszonyatosan sok áldozattal és fájdalommal jár. Maradjon meg inkább ilyen mindig mosolygós, gondtalan emberkének. A történet külön érdekessége, hogy ennek a bizonyos Pósának – aki egyébként kora egyik legerősebb fokú beavatottja volt, - lett a majdani egyenesági leszármazottja az a Pósa András, aki P. mesterként, azaz Anonymusként írta be később nevét a történelembe.

I. Bélának Gézán és Lászlón kívül volt még egy Lam nevű fia is, akinek a Kolajjal kötött házasságából 12 fia és 6 lánya született. Ők sem haltak meg utódok nélkül, s az Árpád-házi családfának sok ága-boga nőtt ki innen is. Így pl. az a Karizira is, aki majdan Nagy Lajos királyunk titkos szeretőjeként egy újabb utódnak, Lajos-Bátkának adott életet.

II. Gézának volt egy szintén Géza nevű fia, aki Álmos, Árpád, Zoltán hercegeknek adott életet. Ők Bizáncba menekültek, de később – mivel lemondtak minden trónkövetelési jogukról – visszajöhettek. Ettől az Álmos hercegtől származik a későbbi Rákóczi család, így II. Rákóczi Ferenc is.

IV. László királyunk köztudottan élvezte a kun nők társaságát. Ezen kapcsolataiból 40 fia és 12 lánya született. Azt azonban már kevesen tudják, hogy az ő későbbi leszármazottja volt Dózsa György is.

Hunyadi Mátyásnak Corvin Jánoson kívül még több gyermeke is volt. Lányain kívül Kopácsi-Kürt Mátyás, Gubacsi-Kuma László és Csala-Jászvásári Domonkos is az ő gyermekei voltak, valamennyien magas fokú beavatottak. Még gyermekkorukban Kuma-Magyarországra menekültek, mindhárman végigjárták a bugáti sámánképzőt, majd Ordoszban is elvégezték a 3 éves beavatott képzőt. Ezt követően jöttek vissza Erdélybe, ahol aztán mindhárman részt vettek a Dózsa-féle felkelésben. Mátyás vezette a kurucok, László a csörszök, s Domonkos pedig a hajdúk seregét.

Az elpusztíthatatlan magyar gén

Amint az jól látható, a beavatott láncolat a mai napig sem szűnt meg. Sőt, azt kell mondani, hogy ez a magyar gén valójában ki sem irtható.

Ezt látszik alátámasztani az a történet is, miszerint a montreáli McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield az 1960-as években megbízatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be, hogy van-e és melyik az a génfajta, amely földünkön un. alapvető gén. A kutatáshoz az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott. A ki nem mondott, de valódi célja az volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita gént találják meg, mint ilyen felsőbbrendű gént.

Egy egész munkacsoport dolgozott ezen hosszú évekig, miután meg is találták a keresett gént, csakhogy nem egyet, hanem kettőt!  Megállapították, hogy ezeket akár évszázadokon, generációkon át is el lehet nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik.

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek ekkor még nem volt neve, csak annyi említést tettek róla, hogy legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és ma magyarnak nevezett náció. A szemita barát Rockefeller Alapítvány a reményét tönkretevő eredmény után azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.

Ezek szerint bennünket tényleg nem lehet kiirtani!

Konklúzió

  A történelemben bármikor bármilyen nehézségek is érték a magyarságot, mégis mindig talpra tudtunk állni. Úgy a Trianoni ítélet után, mint a II. világháborút követően is néhány éven belül megoldottuk, méghozzá Marshall-segély és mindenféle segítség nélkül.

Akik nem hisznek a beavatottak képességeiben, azok saját maguktól tagadják meg a továbbfejlődéshez szükséges lehetőséget. Mert a világ nem úgy működik, hogy hiszem ha látom, hanem éppen fordítva: látom, ha hiszem!

Csak a magyar nyelv, a magyar nemzeti öntudat és népi emlékezet őrzött meg annyi emléket a beavatottakról, hogy mint egy apró mozaikot, apránként össze lehessen állítani. Ám talán ez is elég lesz ahhoz, hogy a nehéz idők elmúltával újra életre keljen az univerzális tan, az emberi létforma igazi értelme és célja. Ma is születnek beavatottak, s talán újra az emberiség szellemi vezetőivé lesznek, akik újra elmagyarázzák a tudás, az erkölcs, az erő és az uralom lényegét, s ismét urai lehetnek ennek az elkorcsosulóban lévő világnak.

Kötelességünk és felelősségünk az Isten tanítása szerint élni és példát mutatni a föld többi népének. Ezért magyar mindig van annyi, amennyire szükség van!

Ahogy Jézus fogalmazott: „ha azokat szeretitek, akik viszont szeretnek benneteket, azzal még nem léptetek előrébb, csak ha majd azokat is megtanuljátok szeretni, akik gyűlölnek benneteket.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.