AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világosságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomban
A szabolcsi zsinat (1092) a kötelező ünnepek közé sorolta. A régi rómaiak Mars anyjának tiszteletére, minden ötödik esztendőben égő fáklyákkal és szövétnekekkel járták a határt e napon.
A kereszténységben égő gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is, ünnepelve, hogy Mária „világos", mentes a bűntől; s ünnepeltek a gyertya példázatával is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az õ ártatlan szent lelke, a tűz pedig, a világosság az ő istensége.
A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. A félegyháziak a szentelt gyertyát „máriagyertyának" nevezik. Simeón és Anna a templomban bemutatott Jézust (akiről immár nemcsak hallottak, hanem meg is „tapinthatták"!) a világ világosságának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya, amely foganatos égiháború, villámlás, jégeső és a gonosz kísértése ellen. Kevés olyan katolikus paraszthajlék akad, ahol manapság is még ne volna szentelt gyertya. Régebben a sublót vagy láda fiában tartották, vagy halványkék szalaggal átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt. Főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette; de égett vízkereszti házszentelésnél is.
Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.
A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a „kilencedes", kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszűző szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon fekvő halott mellett.
Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belőle egy darabkát. A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehénelléskor égő szentelt gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak. A gyertyát a régi szegediek az épülő házba falazták. Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására. A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.
A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén át. Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a „boldogasszonyágyában" fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szenteltgyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt: Az „egyházkelő” (avatás) a régi szegedi anya gyermekével, kezében égő gyertyát tartva körüljárta az oltárt. A régiségben a haldokló ember kezébe is égő szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek menyegzőjébe. A hozzátartozók égő gyertyával körül is járták az ágyat, „megkerítették", elzárták a leselkedő gonosz elől. Fertővidék asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távoltartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyát, amíg a lélek el nem száll a testből, segítik annak „hazatalálását".
A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendőben hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötik és meggyújtják; lángját a gyerek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a szentelt gyertyák kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik betegség ellen. Vigán fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok nyakára kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.
Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új megszentelt tűzzel gyújtották meg újra. Az észteknél Ilku isten tiszteletére rakott tavaszkezdeti tüzet e napon, még ma is dörzsöléssel élesztik.
Ezen a napon jön ki a medve a barlangjából, ha árnyékát meglátja, visszamegy, hosszú lesz még a tél.
*****
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az előírt áldozat fölajánlásakor jelenlévő agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya először ment templomba az ún. egyház-kelőre vagy avatásra, szintén gyertyát vitt a kezében.
Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Tápiószentmártonban (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, ég-zengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani.
Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”.
Szent Balázs püspök és vértanú († 316) – eredetileg orvoslással foglalkozott – nevéhez sok csodás beteggyógyítás fűződik. Legtöbbet emlegetett tette egy özvegyasszony halszálkától fulladozó gyermekének megmentése. Az asszony hálából ételt és gyertyát vitt a szent életű püspöknek. Ennek emlékére van a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a pap két gyertyát tart a hívők álla alá, és e szavak kíséretében: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására szabadítson meg téged Isten a torokbajtól és minden más bajtól” – megáldja őket.
Szent Balázs a középkorban a diákoknak egyik kedvelt védőszentje volt, napját fényesen megünnepelték. Innen ered a balázsjárás, az iskolásgyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása. Kisbodakon (Moson vm.) Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek (fehér gatya, ing), fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, a Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével és az ajándék megköszönésével fejeződött be. A perselybe összegyűjtött pénzt az iskola vagy a templom céljaira fordították, az ajándékképpen kapott tojást eladták, a szalonnát megették.
A Nógrád megyei Mátraszelén a balázsolók ezt a köszöntőt énekelték:
A Szent Balázs doktorunknak, hogy ma vagyon napja,
Többször is, hogy megérhessük, az Úristen adja!
Kérjük ajándékát, a Szent áldomását,
Távoztassa mindnyájunknak torkunknak fájását!
web.axelero.hu/kesz/jel/03_02/jelesnapok.html -
*****
Máté Imre: Yotengrit c. könyvének II. kötetéből, 18. 22. oldal:
„Szó esik ezekben a rovatokban a „törvény ünnepéről”. Ez az ünnep átmentetett a kereszténységbe gyertyaszentelő néven.
Ekkor gyulladt föl a szellem fénye az emberben és az igazság és irgalom törvényeit (alapjában véve a felebaráti szeret tanát) ekkor fogalmazták meg először. A gyertyaszentelő ezért a fény ünnepe.
…
(Az Istenatya és Istenanya átadta az embereknek az első törvényeket.) Ezek valának az emberek első törvényei, részben ISTENANYÁNK-tól, részben ISTENATYÁNK-tól. Az igazság és irgalom törvényei valának ezek. Ama lakoma vala pedig az első áldomás, az első ünnep. Ezt az emberek megismételték, Istenre emlékezvén, évről évre, századról századra, ezredévről ezredévre. Ez volt a törvény ünnepe.
*****
A Nagyboldogasszony Szeretet Egyház 2007-es ünnepi hívásából:
Ül a faágon két sólyom. Látják, repülnek fölöttük a vadludak. Egyik sólyom sem fogja azt mondani a másiknak: testvér, odanézz, arra megy a többség, repüljünk velük együtt, hanem maradnak az ágon hűségesen, és élik tovább a maguk sólyom-életét. Bátorság kell ahhoz, hogy az ember színt valljon, talán igen, talán nem.
Könnyű a sólyomnak, mert ő sólyom (nem is akar más lenni, mint ami), könnyen felismeri saját fajtáját a madarak közt, ámbár minden madár szárnyal. De nehéz felismerni az embernek, emberek közt testvérét.
A hazug ember jól megvan hazug embertársával, igaz ember az igaz emberrel. De akkor mégis miért oly nehéz felismernünk saját fajtánkat? (Talán, mert jól össze vagyunk keverve?) Mert hazugságban él a világ, s mára a hazugság valóságérzetnek tűnik, s az igaz, hazugságnak.
Mikor a törvény a hamisat védi az értékestől, akkor az elme elmén.
Jézus urunk előtt is volt február másodika, és utána is. A magyarok igaz, „titokban” tartották a szerét a fény Istennő ünnepeként. Ő az, aki az örök igazság fényének szülő NŐJE, akit a Madar testvéreink elrejtettek a vallásokban, és így lett a FÉNY ISTENNŐ ünnepéből elpalástolva GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY ünnepünk, ha majd eljő az idő újra azok legyünk, akik vagyunk szabadok, mint a MADAR. Mára a tudatos tudat nem tudja mit is ünnepel, de a tudatalattinkban ott rejtőzik a TEREMTÉSTŐL az Ős tudás, amit napjainkban ki-ki a maga tudatos tudásával tart kik így, kik úgy.
Fontos közösen erősíteni a FÉNY ISTENNŐ ünnepén az Igaz Törvényét, melyen a tiszta tudás fénye keresztül ragyog a sötét, tekervényes tudatlanság útvesztőin. Legyen mindenkinek Igaz Tiszta Szeretet teljes fénye kívül épp úgy, mint belül. Ami a gyertya testében és fényében testet ölt, és amit valóban tisztelünk, az nem más, mint az örök világosság, amit úgy hív a magyar: Isten Törvénye-s Tudása, és Nagyboldogasszonyunk Anyai szeretete.
Új világ születésének hajnalához ért a földi ember élete, azon belül a Magyar s testvérnemzetei itt a Kárpát-medencében, s szerte a nagyvilágban.
„Amiképpen fenn a Mennyben, azonképpen itt a földön is” mondja a Mi Atyánk és a Mi Anyánk Isten törvényének kézi értelmező szótára.
Mit is jelent ez? Amikor a földön a férfi a házasságában élő nőnek mondja „kellene egy Gyerek”. Erre a Nő válasza „legyen”! Majd a szerelem tüzében eggyé válnak, s megfogan az első teremtményük, az első gyermekük. A férfi és a Nő közös gondolata az anyagban Megfogant és Testet öltött és megszületett az első teremtményük, a család szeme fénye, a gyermek.
Isten pontosan így teremtette a világot hét nap alatt. Közösen az Anya Istennel kigondolták, majd megcselekedték, s a Nagyboldogasszony világra hozta az első teremtést, a Világosságot, az-az Isten törvényét, s tudását, melyet szétosztott a földre született emberek közt, akit saját maga képére teremtett.
Az anya legnagyobb boldogsága az életében, mikor világra hozza gyermekét.
Ezért a teremtés nagy pillanatait őrzi a magyar nép a Teremtés óta. Időről időre, a kornak megfelelően megújítva és átörökítve a jövő nemzedéke számára. Az Anyaisten 7 szer volt boldog asszony amint az Atya Isten boldoggá tette Őt, s szülte világra a világokat 7 szer. Így lett az első legnagyobb ünnep a Boldogasszony ünnepek közt a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Majd mikor második alkalommal is boldog lett az asszony, ezt Gyümölcsoltó Boldogasszonynak nevezték el jó magyarjaink a nyugati vallásban. Folytathatnánk a sort, de ennek még nincs itt az ideje. Befejezésül álljon itt az Őseink tudásából egy gondolatsor, melyet Wass Albert munkásságának, és a ránk hagyott értékeknek köszönhetünk. Isten Áldja meg Őt most már odafent.
„ – A jó, ha útjára engeded, mindig legyőzi a rosszat –
Mondta mély dörmögő hangon az öreg -- , mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a fényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör. Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek. Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amilyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzása… Nehéz ezt felfogni, tudom – tette hozzá kis szünet után --, pedig ebben rejlik a nagy titok…
- Micsoda titok? – fakadt fel a gyermekből a kíváncsiság.
Az öreg ránézett. Bozontos fehér szakállától látni se lehetett az arcát, de a szeme úgy izzott elő a nagy karimájú fekete kalap alól, mint lába előtt a parázs.
- Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Megvagyon
írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa, s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted? – mordult a gyerekre szinte haragosan -- . Uralmat, s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondotta volt, hogy: „ha csak annyi hitetek lenne, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!” Már pedig a mustármag a minden egyéb magvak közt is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj …
A gyerek csillogó szemei rávilágítottak.
-- De magában van ugye, Öregapó? Az öreg ránézett, s nézte hosszasan.
-- Benned is van, gyerek – felelte csöndesen --, érzem és tudom, hogy ott van benned is az erő, amit Isten adott azoknak, kik ismerik a jók titkát. Emlékszel mit tanítottam neked a minap a kis üveggel, amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadékaljára, ahova a nap sugara másként el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, és soha el ne feledd, olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg, Isten fényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami a világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől. De ha nem tesszük meg, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akár csak az a törött üveg az út szélén, amit a sárba tapos a jószág.
Csönd volt néhány percig, csak a vékony eső percegett odakint. Sötét volt mögöttük a barlang. Az öregember ágat vetett a parázsra, s tűz ott a barlang szájában föllángolt újra.
-- Bizony erre teremtette volt az Isten az embert s nem egyébre - szólalt meg újra-, hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elbutult akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságban, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit nem teremtett az nincs. Érted? Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs, és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga, meg nem tapasztalja a rosszat, amit kitalált, addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He? De mind ez sok tenéked gyerek, így egyszerre. Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől…”
Medve hiedelem
Avagy kibújik-e a medve a barlangjából?
|
Gyertyaszentelő napjáról több népi hiedelem is ismert.
|
Jókai Mór Az új földesúr című regényben így ír: �Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy mármost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőlteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van.�
Bizony. A medve télvégi időjósló nézelődéséről alkotott hiedelmünk Jókai Mór lelkén szárad. Az érdeklődő kutatók már a 19. században utánanéztek, mi igaz a szóbeszédből, mert a 17. századtól ismeretes a mondás, hogy ha gyertyaszentelőkor megcsordul az eresz, még visszajön a tél. Tehát eleink azt kívánták, inkább legyen e napon farkasordító hideg, s legyen vége a dermesztő télnek minél előbb! Azt, hogy honnét vette Jókai a kárpáti medvék időjós hírét, nem tudjuk. Nem valószínű, hogy ismerte volna a Volga középső folyásánál élő cseremiszek jövendölését, akik valami hasonlót hisznek. Szerintük, ha a medve Prokov ünnepén a barlangjába megy, hideg lesz a tél, de ha Prokov ünnep után megpillantjuk a mackó lábnyomait a hóban, enyhe tél fog következni. A két jövendölés között csak látszólag van összefüggés, mert a cseremiszek medvéje az elkövetkezendő telet és nem a tavaszt jósolja meg.
Nagy Lajos a Képtelen természetrajz című munkájában szintén megemlíti ezen népi hiedelmet: "A medve utálja a telet, ebben e tanulmány jó ízlésű írójához hasonlít. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni."
Weöres Sándor szerint:
| Jön a tavasz, megy a tél, barna medve üldögél, kibújás vagy bebújás? Ez a gondom, óriás! Ha kibujok, vacogok, ha bebujok, hortyogok; ha kibujok, jót eszem, ha bebujok, éhezem. Barlangból kinézzek-e? Fák közt szétfürkésszek-e? Lesz-e málna, odú-méz? Ez a kérdés, de nehéz. |
Az állatkerti medvék nem tudnak jósolni
|
|
|
.
A Fővárosi Állat- és Növénykert medvéi mint minden nap, 2005. február másodikán is kijöttek barlangjukból, ám árnyékukat esélyük sem volt látni. A budapesti állatkert medvéinek kifutója északnyugati tájolású, így azt csak délután éri a nap. Ezért bármilyen napos is a reggel, a medvéknek nincs módjuk megijedniük saját árnyékuktól. A néphit szerint a barnamedvék alkalmasak az időjóslásra. Az Állatkert ugyan nem tart barnamedvéket, de a célnak ugyanúgy megfelelne Sheriff és Sára, az észak-amerikai grizzly-pár. Sőt, a 60-as években a Budapesti Állatkertben végzett vizsgálat kiderítette, hogy az időjóslásra a barna mackóknál sokkal alkalmasabbak lennének a jegesmedvék, náluk ugyanis a hőmérséklet függvényében változik a fürdőzési aktivitás. A jegesmedvék a meleg közeledtével gyakrabban, a hideg érkezte előtt pedig ritkábban fürdőznek, s ezzel 1-2 nappal előre képesek megjósolni az időjárásban bekövetkező változást.
A mi éghajlatunkon és főleg az állatkertben nincs szó valódi téli álomról. Kétségtelen, hogy a medvék aktivitása csökken, azonban a vadon élő állatok sem a hideg, hanem a táplálékhiány miatt menekülnek álomba. Az állatkertben minden nap etetik a medvéket is, így ők naponta előjönnek barlangjukból. Tehát medve ide, vagy oda, bízzunk inkább a meteorológusok előrejelzéséiben.
Súgó
Frissítés
