Imádkozzék mindenki a maga istenéhez

Írta: Hoppál Mihály

V. V. Hagdajev burját sámánnal beszélget Hoppál Mihály Diószegi Vilmos - ha élne - bizonyára nagyon örülne azoknak a változásoknak, amelyek a mai Szibériát jellemzik. A szovjet hatalom összeomlása után ugyanis a régi hit képviselői a sámánok újra megjelentek és működnek. Amikor legutóbb Szibériában jártam, újra eljutottam a burjátok közé is. Ulan-Ude városá- ban egy fiatal sámánnal találkoztam, a vele való beszélgetés szövegét adnám közre, mert sok érdekes és hiteles adatot ismerhetünk meg tőle. Mégis talán a legérdekesebb momentuma a vele való találkozásnak az volt, amikor felmutatta jobb kezét, amelyen a hüvelykujj kettős volt. Így született nyilvánvaló jeleként annak, hogy 'fölös csontja' van, vagyis sámán-erővel rendelkezik. Diószegitől annak idején, amikor együtt dolgoztunk az Akadémia Néprajzi Kutatócso- portjában többször hallottam, hogy a magyar táltos egyik jellemzője szintén a 'fölös csont' vagyis a foggal születés vagy egy fölös ujjal való megjelöltség volt. Ady Endréről szintén azt tartják, hogy az egyik kezén egy ujjcsonk volt születési jegyként és annak jeleként, hogy ő is 'táltos' volt. Ezt ő maga is hitte és több versében utalt erre, így A daloló Párizs című versében is: Ki vagyok? A Napisten papja, Ki áldozik az éjszaka torán, Én pap vagyok, de pogány pap, pogány, Szent Napkeletnek mártírja vagyok Táltosok átkos sarja talán. A burjátoknál a sámán neve bö (hosszú ó és ő közötti hanggal), a mi bűbáj szavunk rokona - Diószegi is így magyarázta. V. V. Hagdajev a fiatal burját bö, aki csak harmincnyolc éves az új sámán típusa, mert ő már tanult ember - most írja a disszertációját -, de egyben a nemzetség, a rokonság összefogója, s mint ilyen a hagyományok ébrentartója, ápolója. A következőkben egy dokumentumfilm számára készített interjúból idézünk. - Sámánok nemzetségéből származik? Nemzetségünkben voltak sámánok. Mindkét ágon, apai ágon is, meg anyai ágon is. De apai ágon többen voltak. Járásunkban a nevezetes sámánok lókarókat állítottak fel, öt ilyen lókötő cölöpöt a hegyekben. Ott áll öt lókötöző oszlop, s ennek mind az ötnek megvan a maga jelen- tése: kinek, mikor, melyik sámán állította. S van ennek az öt lókarónak további szakrális jelentősége is: a nemzetség öt ágát jelképezi. Ezeknek a lókötő cölöpöknek az alapján beszél- hetünk a nemzetségi hagyományokról, nemzetségi történelemről is. - Mi a lókaró burját neve? Szerge. - Ugyanúgy, mint jakut nyelven. Igen, igen. A lókaró mindig három világot köt össze: teteje a felső szellemeket, közepe a középső világot, töve pedig az alsóvilágot jelképezi. - Mit beszéltek a nagyszülei a sámán ősökről? A nagyapám darhan volt, a dédnagyapám is: ez a kovácsokat jelenti. Az egyik nemzetségen belül az unokabátyja pedig fehér sámán volt, mert amikor haldoklott, fehér ruhába öltöztették - szarvasprémből készült fehér ruhába és fehér lovon temették el őt. Mellé tették a csen- gettyűjét. A fehér lovat kivitték a tajgába, hiszen az a nemzetség lova, s van ott nekünk egy nemzetségi szent berkünk, ott eresztették el a lovat. Amikor még gyerek voltam, jártam ebben a berekben, amikor a nagyapámat égettem el. A sámánokat elégették, így a nagyapámat is. A nagyapám anyját is úgy égették el, én is ott voltam. Persze, hogy nem én égettem, hanem a nemzetség, én csak jelen voltam ezeken a szertartásokon. Volt ott egy ilyen vastag fa, a törzsén kis ajtó. Ha az ember kinyitja az ajtót, ott vannak benn a faoduban a csontok. De a fa él, ágakat hajt, a lombkoronájában, az ágakon 1961-ben magam is láttam, sok papírpénz van, régi bankjegy. A szovjet időben szovjet rubel volt felül, alatta meg a cári időkből való ötkopejkás, kis aranypénz. A közepén átfúrva. Ez valahogyan megragadt az emlékezetemben. - Magát is felavatták sámánnak? Átestem az avatáson. Arról van szó, hogy a nemzetségünk széthullott, egyesek ebből a nem- zetségből itt élnek, Ulan-Udeban, vagy mások Magadanban, meg egyebütt. Olyan jövendölést kaptam, hogy mivel a nemzetségünk felbomlott, össze kell jönnie valamennyinek egy cso- portba, összefogni és saját sámánra kell szert tenni. Akkor az itt élő öregek közül az egyik, aki most 87 éves, eljött ide, a szálláson még élt egy 93 éves öreg ember, a nemzetségből vala- mennyi itt élő öreg összejött. Még Magadanba is írtak, hogy az ottaniak is jöjjenek. A gyűlésen három bárányt áldoztunk. Az 1930-as évektől fogva minden sámánholmit összeszedtek és elégettek, az 1960-as évek- ben pedig felgyújtották a nemzetségünk szertartásházát is, amit sikerült megmenteni azt elrejtették az öregek a hegyekben. Ma is ott van minden, a hegyekben. Csak ha nemzetségi ünnepre kerül sor, vesszük elő, s csináljuk végig velük a szertartást. Majd az ünnep végeztével ismét elrejtjük. Vannak ott olyan holmik is, amelyeket még valamikor a középkorban készítettek az őseink. Hagde -ez a család neve. Jelenleg én vagyok az őrizője a nemzetségi közös tűzhelynek, vagyis használom ezeket a holmikat. Az említett öregek közül mindegyik elmond egy-egy régi történetet, legendát, így a hagyománynak is őrizője vagyok. Őrzöm ezeket a hagyományokat, a nemzetségi hagyományokat, s itt például, ahol élnek a nemzetségünkbe való emberek, mindegyiküknek el kell magyaráznom, hogy ennek és ennek a nemzetségnek vagy a tagja, ilyen és ilyen a leszármazási vonalad, s valahányszor eljövök ide, úgy fogadnak, mint sámánt. A sámánnak nagyon jól kell ismernie nemzetsége tagjait és természetesen a nemzetség- belieknek is ismerniük kell a sámánjukat... A sámánnak mindig a nemzetségével, a szállásbeliekkel együtt kell lennie ott, ahol azok vannak, a népe. Valahol vidéken tehát. Hogy ismerjék őt minden nomád szálláson. A mieink jól ismernek engemet. Mindenben megtartjuk a magunk szertartásait s arra valamennyi szállásról eljönnek az emberek. S abban az időben, azon a napon felhagynak minden mun- kájukkal, hogy eljöhessenek a szertartásra. Előbb megnézzük, hogy melyik a legkedvezőbb nap az imaszertartásra. Én legelőbb a körülöttem levőkkel közlöm, mindegyikük öt-nyolc embernek továbbadja és így tágul a kör, másnap már mindenki tudja és el is jön. Addigra már minden elő van készítve, belefogunk és mindent teljes egyetértésben végzünk. Ha az ember elvesz valamit vagy kivág egy fát a tajgában, akkor fát kell ültetnie, vagyis adok-kapok viszonynak kell lennie, meg kell teremteni az egyensúlyt. Én legalábbis így fogom fel! Mi, amikor bárányáldozatot mutatunk be, a bárány lelke felszáll oda Őhozzá, az égbe, s miután kielégítettük a szellemeket, az églakókat, kéréssel fordulunk hozzájuk, nagyon konk- rétan megfogalmazott kéréssel, néha az egész nemzetség nevében. A nemzetség egészét megmozgató ünnepségeken, amikor valamilyen közösségi dologról van szó, mondjuk a birkaáldozatról, az állatokat egész nemzetség veszi meg, mindenki részt vesz benne. A szertartáson azután mindegyikük kap egy darab húst. Sőt, akik nem tudtak részt venni a tajlgan-on, ugyancsak megkóstolhatják az áldozati húst. Jár nekik ebből a megszentelt hús- ból. Az állattenyésztő népeknél ez éppen olyan, mint a keresztényeknél az ostya. Mint sámán, elvégeztem mindazokat a szertartásokat, amelyeket el tudok végezni: a tajlga éves szertartást, a szellemek jóindulatának elnyerését célzó tajlag-t, hogy támasszanak aka- dályokat, ne tegyenek rosszat, ezek általánosan ismert sámán szertartások. Azután végzek olyan tajlga-t, aminek a célja, hogy jól menjen a munka, minden sikerüljön. A harmadik mifelénk a május végén esedékes tajlga, aminek a célja a jó termés, s a mongoloknak az is fontos, hogy a jószág egészséges legyen, mind az öt fajta jószág egészséges legyen, a szertartást azért tartjuk, hogy bőségesen legyen eső, sok legyen a villámlás, ami a termést növelő esőt jelenti, és hogy kövérek legyenek a legelők. Amikor az istenekhez fordulunk kérésünkkel egy-egy ilyen szertartáson, akkor elővesszük a villámkövet � zöldes-szürkés- kékes színű kő -, minden évben elővesszük, majd új selyemdarabba csavarva eltesszük. De előbb beletesszük abba az üstbe, amelyikben a taraszun van, s valamennyien iszunk abból a taraszunból. Magának is meg kell kóstolnia ezt a szent italt. Ez tejvodka, amelyet ez az égi kő tett szent itallá, csak férfiak isszák. - Magának van ilyen köve? Van. De nem mutatom senkinek, se tudósoknak, senkinek! Ez úgy néz ki, mint egy dárdahegy, kihegyesedik a vége, rombusz formájú... A mi sámán felfogásunk szerint, de meg Vasziljev könyve szerint is, nekem jelem van, sámán bélyegem. Születésem óta van ez - itt felmutatta a hüvelykujját - látja? Ez a sámán fölös csontja. Nekem tehát nem kell valamiféle papírokat felmutatnom. A fölös csont az ujjam. Aztán a nagyapám és nagyanyám adott sámán nevelést. - Sámán betegsége is volt? A sámán betegség előfordult, de nálam az észrevétlenül múlt el. Semmiféle rohamom, meg hasonlók, nem voltak. Ha volt is gyermekkoromban valamilyen betegségem, de elmúlt, nem tudtam róla, 25 éves koromban volt valamilyen könnyebb betegségem, de a kifejezetten sámán betegségem nem volt. A mongolok és a burjátok nomádok voltak, egész életüket lovon töltötték, ezért mondjuk: e-e-e- ezért énekeljük, Huhe Muhe Tengeri - vagyis Kék ég Édesapánk. Ha emelkedett stílusban beszélünk, fordulunk az Éghez... miben különbözik ez a keresztény imától? Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben... A Mi Atyánk az égben lakozó atya... vagyis össze lehet vetni egymással a sámánizmust és a kereszténységet is. Párhuzamokat lehet vonni. Csak a szavak mások esetleg. Mindig azt mondták nekem, hogy a sámánok nem templomban imádkoznak, nyugati értelemben vett templomokban. Semmi értelme annak, hogy a nomád ember szekéren magával vigye a templomát. Egyik évszakban itt van a legelőkön, a következőben másutt, s cipelje a templomát? Nem volt rá szüksége! A templom a kupola, a torony nem nomád em- bernek való. A pusztában tüzet rak, én is azt tettem és imádkozom. Otthon gyertyát gyújtok és annál imádkozom. A legfőbb templom a lélekben van, az ember szívében. Belül, s ahogy az ember gondolkodik, amilyen a lelkiismerete, úgy fogadja az isten az imáját. Meghalunk, hiszen mindannyian halandók vagyunk, s lelkünk felmegy oda, ahova se hatalmat, se va- gyont, pénzt nem viszünk magunkkal, oda csak [mutatja] ezzel megyünk. A lelkünk, a lelki- ismeretünk, gondolataink, tudatunk megy fel oda, csak a porladó test, csont marad idelent a földön, hús-vér testünk. A nagy tanok, a világvallások, mint a buddhizmus, kereszténység, muzulmán világ, iszlám, mindegyik isteni megnyilatkozás. A sámánizmus abban különbözik tőlük, hogy az sohasem bírál, sohasem cáfol, míg bennünket sámánhitűeket a keresztények nem egyszer pogányoknak, istentagadóknak mondtak, vagy a buddhisták tudatlanoknak mondanak, s ezt a tudatlanságunkat akarták felszámolni a térítéssel. Az iszlám követői hitetleneknek neveznek bennünket, ezért akarnak iszlamizálni és a dzsihadba vonni. A sámánhitű viszont nagy türelemmel viseltetik a máshitűek iránt: imádkozzék mindenki a maga istenéhez. Ez a szempont különbözteti meg a többitől. Amikor lelkem átszállt a túlvilágra, ott összerágtak. Minden sámán a maga módján átesik ezen a fázison. Mikor én jártam ott, másként zajlott le, el tudom mondani, ha akarja. Az eleje nagyon prózai volt, otthon dolgoztam, a pajtát javítottam. Korhadt a teteje, javítottam a pajtát, s egyszer csak leestem, kificamodott a karom. Bevittek a kórházba, mire odaértünk, elvesztettem az eszméletem. Transzba estem, de éreztem mindent, ahogy fekszem, a lel- kemnek egyik része, ez a blokk kiválik belőlem - a testem fekszik, látom is, látom a karomat, egyszer csak úgy érzem, eltűnt a mennyezet, nőni kezdek, óriás vagyok. Egyre csak nő a testem és elérem az eget. Ilyen óriás lett belőlem. És növök még tovább, valamilyen hangot hallok, mint ahogy a vízben a buborék felszáll s elpattan, olyan hangot, s belekerülök egy ilyen buborékba s csak emelkedek felfelé. Ott meg jön egy másik buborék, kérdezem a buborékot, de még be se fejeztem a kérdést, már jött is a válasz, azt felelte a buborék: ő egy portugál volt, katasztrófában pusztult el itt és itt, mondta, hogy hol. Szálltunk tovább fölfele. Úgy látszik, ott a felső világban nincsenek nyelvi különbségek, nincsen a nemek és életkorok, századok között sem különbségek. Csak hangok, meg olyan elringató nagyszerű állapot, a kegyelem állapota, minden olyan könnyű, súlytalan az embernek nincs kedve visszatérni ide a földre. Szálltunk tovább. Végül elértünk egy mohos helyre, vagyis ahol moha van elkeverve hegyi tócsával, vagy inkább amilyen az erdei tisztásokon van. Én, buborék, odaszállok, s ezernyi és ezernyi apró kis buborékra pattanok szét s bebújok a moha közé. Be kell mennem a moha közé. Ott, a mohában kezdik rágni a testemet. A moha rágja. Van neki foga, vagy mije, és rágja a testemet, s amikor megrágta, ezer és ezer kérdésre vár ezer és ezer választ: bűnös, ártatlan, jó, rossz, jóindulatú, rossz szándékú, és még hasonló kérdések. Mikor mindezzel végzünk, kiköp és én szállok vissza. S amikor visszaszálltam, mint emlékszem, a lelkem a fejem tetején szállt vissza a testembe! Az egyik hajszálam akkora volt, mint ez az Ulan-Ude város, és fekete-fehér, mint az éj. Azon át jutottam vissza. Akkor azonban minden olyan nehéz lett, nekem személy szerint nehéz volt minden. Vannak olyan emberek, akik félvállról veszik, könnyedén túlesnek rajta, de nekem hallatlanul nehéz volt. Nehéz volt visszajutnom a testembe. Nagyon fájt. Kijutni könnyedén kijutott a lelkem, de fájdalmat okozott a visszatérése. - Mikor volt ez? Kilenc éve lehet. Később még két-három alkalommal távozott a lelkem a testemből, de az már jóval könnyebb volt. Megküzdöttem a szellemekkel, gonosz lelkekkel, a tükörrel a ruhámra sütő napsugarakat irányítottam rájuk. A napsugarakkal pusztítottam el a gonosz szellemeket, akiknek nincs sem szemük, sem orruk, szájuk sincs, hanem olyan szürkék, feketék. Megsemmisítettem nyolcat vagy még többet. Közben azonban lenyugodott a nap, a szellemek erőre kaptak, üldözőbe vettek, én meg menekültem, egyre jobban futottam, majd felültem egy lóra s a lovon egyenest felszálltam oda, a naphoz, úgy sikerült megmenekülnöm. (Fordította: Kovács Zoltán)

Forrás: www.tengri.hu/hun/index.php