www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/csalad/tringer.htm
Tringer László
A család szerepe a lelki egészség megőrzésében és helyreállításában
A családban-lét nem csupán a felnövő generációk érdeke. Számtalan vizsgálat támasztja alá, hogy a házasságban és családban élő személyek egészségkilátásai jobbak, mint a családon kívül élőkéi (az infarktus-kockázat például nagyobb az egyedül élő, mint a házas férfiaknál). Sőt, a már kialakult betegségek gyógyulási és rehabilitációs esélyei is jobbak azoknál, akik családban élnek. A magányos életmód bizonyos mentális betegségek - a depresszió, az öngyilkosság, az alkoholizmus - szempontjából kifejezetten kockázati tényezőnek minősül.
A társadalom-patológiai adatok szaporodása egybeesik a családok működését veszélyeztető folyamatok megjelenésével, a "családok válságával" - a megszülető gyermekek számának csökkenésével, a válások arányának növekedésével, a terhesség megszakítások nagy számával, a gyermek nélküli háztartások szaporodásával, a házasság nélküli "laza" együttélési formák terjedésével.
A családok érdekében tett lépések tehát a jelenben élő generációk számára is közvetlen haszonnal járnak. Így a rövid távú "megtérülésben" érdekelt politikai döntéshozók számára is hasznos, ha családközpontú intézkedéseket hoznak, mert ezek gyorsan megtérülő eredményeire hivatkozhatnak.
Az emberi kultúrák többségében a család a személy természetes közege, amelyben legnagyobb az esélye a harmonikus felnőtté-válásra, amelyben létezésének halálig terjedő feltételeit is a legnagyobb eséllyel lehet biztosítani.
A személy és a család
Ha megkérdezünk egy "átlagembert" arról, hogy mi jellemzi a mai magyar lakosságot, elsősorban a következő jelzőket halljuk:
- beteg, korunk betegségei tizedelik (szív, keringési betegségek, daganatok), korán meghal;
- egészségtelen életmódot folytat, dohányzik, iszik, sokat eszik, elhízott stb.;
- rosszkedvű, pesszimista, bűntudatos, "öngyilkosságra hajló";
- türelmetlen, agresszív, önző, kevéssé szolidáris másokkal;
- nem nagyon törvénytisztelő, a szabályokat szívesen áthágja, gyakori a bűnözés;
- mentális állapotával is baj van: neurotikus, depressziós, súlyosak az alkoholizmus és kábítószer-élvezet, és ezek következményei a lelki egészségre nézve.
Folytathatnánk tovább a sort. Ezt a negatív képet vetítik elénk a közvéleményt megfogalmazó és alakító fórumok is. Itt nem csupán a médiákra gondolunk. Közírók, népszónokok, lelkipásztorok hallgatóik körében egyetértéssel számolhatnak, ha ezeket a negatívumokat felemlegetik, mivel az emberek többsége így vélekedik.
Önismeretünk részévé váltak az alacsony átlagos élettartamra, a szív- és érrendszeri megbetegedésekre, az egészségtelen életmód következtében kialakuló betegségek magas arányára stb. vonatkozó szomorú statisztikai adatok, amelyek a lakosság egészségi állapotának tényleges, aggasztó romlását tükrözik, és amelyek a fenti vélekedéseket tudományosan is megerősítik.[1] Soha nem látott járvány sújtja hazánk lakosságát: a mentális epidémia. Szomorú rekordokat érünk el a lelki betegségek területén is, mint a depresszió, az alkoholizmus, az öngyilkosság, a neurózisok stb. Nem kevésbé riasztóak a társadalmi beilleszkedés egyéb zavarai is (a kábítószer-élvezet, a bűnözés), amelyek nem vagy csak részben tartoznak az orvostudomány területére. Ijesztően magas a művi terhességmegszakítások száma is.
Társadalmi szintű patológia körvonalai bontakoznak ki. Számos kutatási program törekszik arra, hogy a rendkívül nyugtalanító jelenségek okait feltárja és megoldásukra javaslatokat készítsen elő.
Túlzott leegyszerűsítés lenne, ha a lakosság siralmas testi-lelki állapotát közvetlenül a fennálló társadalmi viszonyokra vezetnénk vissza. Amennyiben például az alacsony születési arány közvetlenül a gazdaság teljesítőképességével lenne kapcsolatban (mint ahogy sokan gondolják), akkor a népszaporulat a leggazdagabb országokban lenne a legmagasabb, a szegényebb országokban pedig alacsonyabb. Márpedig inkább jellemző ennek az ellenkezője.
Az okok tehát mélyebben rejlenek. A felsorolt és a fel nem sorolt zavarok lényegében a felnőtt személy magatartásának zavaraira utalnak. Célszerű ezért a problémákat a magatartás szemszögéből megvizsgálni. Ha az okokra kívánunk rákérdezni, meg kell határoznunk a magatartás kialakulásának általános törvényszerűségeit.
A magatartás kialakulását meghatározó tényezők
Ma már általánosan elfogadott álláspont a kutatók körében, hogy a felnőtt személy magatartásának kialakulását három összetevő határozza meg.
A kutatások jelenlegi állása szerint az örökletes biológiai adottságoknak jelentős szerepe van a felnőtt személy magatartási zavarainak kialakulásában. Többnyire azonban nem maga a "zavar" öröklődik, hanem a hajlam, a zavar létrejöttének valószínűsége. Éppen ezért az egyén örökletesen is meghatározott sérülékenységéről, vulnerabilitásáról beszélünk.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fennálló társadalmi viszonyok, a környező társadalmi erőtér képesek arra, hogy az egyén lelkiállapotát jelentős mértékben befolyásolják. A társadalomban bekövetkező drámai változások a lelki betegségek gyakoriságában és megjelenési formáiban is tükröződnek. A háborúkkal együtt járó tragédiák a megmaradottak millióinak életében kitörölhetetlen sérüléseket okoznak. Juhász Pál kutatásai kimutatták, hogy a termelőszövetkezetek erőszakos szervezése a falusi lakosság neurotikus megbetegedéseinek elszaporodását vonta maga után. A szegénység és a lelkiállapot összefüggése közismert.
Az átlagember életében nem annyira a nagy társadalmi mozgások, hanem a közvetlen emberi környezet feszültségei és problémái jelenthetnek veszélyt a lelkiállapot egyensúlyára. Ilyen például valamely szeretett személy elveszítése, házastársi életközösség felbomlása, munkahely elveszítése stb.
A felnőtt egyén magatartását a közvetlen szociális behatások kétségtelenül befolyásolhatják. Oknyomozó figyelmünket viszont nem kerülheti el a következő probléma: miért van az, hogy egyesek - például a gulág vagy a koncentrációs táborok egyes foglyai - még a legsúlyosabb körülmények között is megőrzik lelki egyensúlyukat. Ugyanakkor mások jelentéktelen események hatása alatt is elveszítik egyensúlyukat, és különféle magatartási zavarok lépnek fel, alkoholizmusnak esnek áldozatául, különféle betegségek ütik fel a fejüket. A kérdésekre a harmadik tényező ad magyarázatot.
A felnőtt, érett személy magatartás-rendszere a bölcsőtől a sírig terjedő fejlődési folyamat, nevelés eredménye, amelyben a szüléstől a felnőtté válásig terjedő időszak kiemelt szerepet játszik. Az egyén történelme folyamatos tanulás: új meg új ismeretek, magatartási módok, nézetek elsajátítása, a régiek módosítása. Az ember nem statikus lény, hanem létét állandó mozgás, változás jellemzi (a Gabriel Marcel szerinti homo viator). Ezt a folyamatot nevezzük szaknyelven szocializációnak, éspedig azért, mert lényege, hogy társas hatások alatt, emberi közegben zajlik. Sérülékeny folyamatról van szó, amelynek során bekövetkező kedvezőtlen hatások a felnőtt magatartás egészére befolyással lehetnek. Minél koraibb az ártalom, annál súlyosabb következményekkel kell számolnunk.
Az idegrendszer sajátossága, hogy a fejlődéséhez szükséges nélkülözhetetlen információknak megfelelő időben és minőségben kell rendelkezésre állniuk. Ha például a beszéd kialakulásának időszakában nincs megfelelő környezet, a kommunikatív magatartás fejlődésében később már alig behozható károk keletkeznek. Ilyen fordulhat elő a tartósan kórházban ápolt gyermekeknél, vagy nyomorúságos gyermekotthonokban, ahol úgynevezett hospitalizációs szindróma alakulhat ki.
Mai ismereteink szerint a felnőtt személy magatartásának kialakításában a szocializáció játszik kiemelkedő szerepet. Amikor tehát a társadalmi beilleszkedési zavarok aggasztó, járványszerű terjedésére kérdezünk rá, a választ a szocializáció szemszögéből fogalmazhatjuk meg.
A személyiség alakításának elsődleges színtere a család. Hasonlóan fontos szerepet játszik az iskola. Az életkor előrehaladtával a kortárs csoportok szerepe, majd a munkahelyi szocializáció hatásai kerülnek előtérbe. A személyiség alakulásában a párkapcsolatok, a házasság szintén jelentős befolyást gyakorol.
Példaként azokat a kutatásokat említjük, amelyekben a kedvezőtlen körülmények (pl. intézeti neveltetés) és harmonikus családban felnőtt személyek csoportjait hasonlítják össze. Előbbiek a szociális beilleszkedés, a mások iránti megértés, a személy belső harmóniája stb. tekintetében egyértelműen elmaradnak a családban nevelkedett csoport mögött. Nyilvánvaló, hogy az antiszociális viselkedést nagyrészt a gyermekkor alapozza meg. Elhagyott és intézetben nevelkedett gyermekek körében tizenöt százalékban találtak antiszociális és bűnöző személyeket. Még nagyobb azoknak az aránya, akik neurózisra, depresszióra hajlamosak. Az öngyilkosság is gyakoribb az intézetben felnövők körében.
A társadalmi szintű és az egyéni patológiás jelenségek kapcsolata
Nyilvánvaló, hogy az egyéni és az össztársadalmi patológia között kétirányú, szoros kapcsolat áll fenn. Egyrészről a statisztikai szinten megjelenő patológia az egyéni devianciák tömegeiből áll össze, másrészt - az előbbi megfordításaként - az össztársadalmi szinten kezeletlen és segítség nélkül maradt deviancia egyéni életek tragédiájában ölt testet.
Az egyén azonban nem közvetlenül kapcsolódik a nagy társadalmi formációkhoz, hanem a családon keresztül. A család közvetíti a nagy társadalom érték-, erkölcs-, elvárásrendszerét az egyén felé. Még a családból kihullottak vagy a családon kívül felnövők számára is gyakran a "család" a referenciapont. Utóbbi esetben azáltal, hogy nincs. A "hiány" kemény valóságát mutatják azok a tankönyvi adatok, miszerint a legtöbb betegség gyógyulása szempontjából a családon kívüliség hátrányos kockázati tényező. Tehát nem csupán a mentális betegségekről van szó. Különösen informatív az az adat, hogy a kockázati tényező súlyosabb azoknál, akik családból kihullottak, mint azoknál, akik mindig is egyedül éltek.
Összefoglalva: az egyén és a nagy társadalom közötti kapcsolatrendszerből a család nem maradhat ki. Az "egészséges" társadalom nem "egészséges" egyének összessége, hanem harmonikus családok és közösségek szerves rendszere. Jól működő család integrálni képes saját patologikus tagjait is olyan mértékig, amennyire csak lehetséges.
A család mint autonóm valóság
A családi szocializáció fölénye
A felnőtt személy mentális egészsége szempontjából a családi szocializáció esélyei kedvezőbbek bármely más neveltetéssel szemben. A család minden más megoldásnál jobb esélyt jelent a későbbi felnőtt személyiségének harmóniája (azaz deviancia-mentessége) szempontjából. A családban-lét mindezeken túlmenően olyan örömök forrása lehet, amelyek generációról generációra áttevődve az élet értelmének mindennapi megvalósulásai.
A családi szocializáció lélektani mechanizmusainak részleteit itt nem érintjük. Nyilvánvaló, hogy vannak rosszul működő, sőt kóros, deviáns személyiségeket nevelő családok is. Nagy átlagban a családokban felnövők esélyei mégis nagyságrenddel jobbak, mint a családból kihullottakéi, vagy a széttört családok gyermekeinek kilátásai.
Amennyiben tehát a jövő nemzedékek mentális állapota érdekében össztársadalmi szinten tenni akarunk valamit, elsősorban a családokat kell erősíteni és támogatni, hogy szocializációs alapfeladatuknak minél jobban meg tudjanak felelni. Minden olyan intézkedés, amely a gyermekeket nevelő családok - és nem háztartások! - érdekeit szolgálja, egyben a jövőbe tekintő, minden más programnál eredményesebb mentálhigiénés "beruházás".
A család mint autonóm valóság belső funkciói
Az érett személyiség kialakulásának egyes feltételei
A bizalom, összetartozás, a másik feltételek nélküli elfogadása - A szülő és a gyermek harmonikus kapcsolata a bizalom ősforrása, amelyet a házastársak közötti viszony alapoz meg. Megfelelő szülő-gyermek kapcsolat hiányában a fejlődő személyiség számára az emberi közelség inkább bizonytalanságot jelent és félelmet vált ki. A bizalmi kapcsolat teszi lehetővé a másik feltétel nélküli elfogadását, azaz szeretetét. Ugyancsak ez a feltétele, hogy a másokban el tudjuk fogadni a másságot, a különbözőséget, adott esetben a betegséget, a korlátozottságot, a testi-lelki hibákat is.
A bizalom az ellenséges érzületek hiánya. Újabb kutatások szerint az ellenségesség (tehát a bizalom hiánya) alapvető szerepet játszik egyes betegségek (például a szív- és érrendszeri betegségek) kialakulásában. Ugyancsak szerepe van az önkárosító magatartásformák létrejöttében.
Biztonság - A család a személy egyik fontos szükségletének, a biztonságnak legfőbb garanciája. A biztonság hiánya, mint ezt számtalan lélektani kísérlet bizonyítja, torz lelki fejlődésre vezet és a legkülönfélébb mentális betegségek hátterét képezi. Állatkísérletek igazolják, hogy a szülőtől megfosztott főemlős fejlődése elmarad, egyes, a felnőtt állatra jellemző funkciók nem fejlődnek ki.[2] Szomorú tapasztalatok igazolják az embertársadalomban is, hogy a gyerekkori, különösen a kora gyermekkori biztonság hiánya később már behozhatatlan károsodásokra vezet.
Érzelmi kapcsolatok - A biztonságot nem a szülői és családi környezet puszta megléte garantálja elsősorban, hanem az ezen belül meglévő érzelmi kapcsolatok. Az ember fejlődésében kiemelt fontossága van a valakihez való kötődésnek. A kötődés optimális esetben a szülő, a testvérek. Kedvezőtlen helyzetben, családon kívül felnövő gyermekek számára is elsődleges fontosságú, hogy a gondozó tartósan azonos személy lehessen. Súlyos ártalomra vezethet a "gondozó" gyakori változtatása, mint ahogy ez a hazai állami gyermeknevelő intézményekben még ma is gyakorlat. A kötődés fontosságát emeli ki az a tény is, hogy kísérleti vizsgálatok szerint a felnőtt személyt leginkább megrázó esemény valamely szeretett hozzátartozó váratlan elvesztése (házastárs vagy gyermek).
Mindezek a család nyújtotta feltételek garantálják az érett személyiség kibontakozását.
Érett, jövőért felelősséget vállalni képes személyiségek kialakulása társadalmi érdek. A társadalom mégis gyakran magára hagyja a jövőért, másokért áldozatra, komoly erőfeszítésre képes személyiségek "műhelyét", a családot. Modern paradoxon: az érett személyiség nem ideális fogyasztó. Az "ideális fogyasztó" a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. Az emberi kapcsolatok is fogyasztási cikké válnak. A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség (az érett ellentéte), akinek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak, agresszivitás. Mindezek a szorongás oldásának sikerületlen formái. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben manipulálható, befolyásolható. Hiszen nincs valódi társa, a célja a jobb nő, kocsi stb., és ezek lecserélése, amint jobbat talál. A fogyasztói társadalmat fenntartó erőket nem tekintjük eleve gonoszaknak, hiszen mindannyian élünk a kényelem adta lehetőségekkel, amelyeket mi hoztunk létre. De alapvető érdeke a társadalomnak, hogy felismerje, óriási gazdasági érdekek húzódnak meg a kiszolgáltatott, magányosan szorongó tömeg, a legjobb "fogyasztó" előállításában. Ezt szolgálja a reklámok nagy része, a szórakoztatóipar. Így a Fromm által "társadalmilag szentesített defektállapot"-nak nevezett jelenség áll elő. Ezeknek az érdekeknek ellensúlyozására nincs ugyanakkora anyagi erő, sőt, összehangolt stratégia, amely a társadalom hosszú távú érdekeit szolgálná.
A család egyéb fontos funkciói
Kommunikáció - Ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is a kötődés valójában, nyilvánvaló, hogy a csecsemő esetében elsősorban fizikai kontaktusról, a szoptatással, a gondozással együtt járó fizikai, ízérzéshez kapcsolódó és szagingerek által közvetített benyomások együtteséről van szó. Később a kötődés "hordozója" egyre kevésbé maga a fizikai kapcsolat. Szerepét a kommunikáció veszi át, ezen belül is elsősorban a nem verbális kommunikáció, s csak később kerül előtérbe a felnőtt kötődésekre jellemző verbális kommunikáció. A családon belüli kommunikatív kapcsolatok jelentősége közismert. Torz családi struktúrák hátterében különféle patológiás közlési kapcsolatok rejlenek. A családon belüli kommunikáció minőségét és mennyiségét javító bármilyen változás a családok eredeti funkciójának erősítését is szolgálja. Az a jelenlegi gyakorlat, hogy a családi beszélgetések helyét a közös (vagy egyéni) tévénézés veszi át, a családok intim életébe való meglehetősen brutális beavatkozásnak is minősíthető. A családok többsége ugyanis felkészületlen a televízió tolakodó jelenlétével szemben.
Együttes élmények - A családon belüli kommunikáció javítása jelszó marad csupán, ha ennek érdekében konkrét cselekvések nem történnek. A beszélgetések tartalmát együttes élmények szolgáltathatják. Ezek hiányában a kommunikációs szükséglet hamar kielégül, közös élmények híján legfeljebb a közös életből, az együttlakásból adódó témákra korlátozódik. Az együttes élmény olyan az emberközi kapcsolatokban, mint a csapadék a szomjas földnek. Jól működő családok közös élményekre törekszenek. Kialakul a közös akciók rendje, kultusza. Az együttes élmény újra és újra felidézhető az egyéni átélés közlése által. A közös élmény, tapasztalat színesedik, gazdagodik, ha nem csupán magam élem át, de átélem a másik élményét is.
A családok együttes élményeinek lehetőségei manapság súlyos fokban beszűkültek (például széles rétegek számára a családi üdülés nem elérhető többé).
Családi rítusok, ünnepek - A kommunikáció, az együttes élmények a családi élet autonómiájának legfőbb biztosítékai. Az ünnepekben nyilvánul meg a családban-lét "időtlen" mivolta. Az évről évre visszatérő karácsonyok során egy-egy családtag "hiányozhat" ugyan, új családtagok megjelenhetnek, mégis a nagyobb ünnepeken a "nagy család" szimbolikusan jelen van, mindazok, akik egymással valaha személyes kapcsolatban voltak. Az időn túllépő család valamiképpen az örökkévalóságra utal, ennek személyes, érzelmi élményét nyújthatja. A jól működő családok saját ünnepeiket is hagyománnyá nemesítik. A vallási és a magánünnep szerencsés ötvöződése a szép magyar szokás: a névnap (és nem annyira a születésnap) megtartása.
A vallás a maga ünnepeivel a család "öröklétének" legfőbb támasza lehet. Ünnepek teremtésére tett szánalmas profán kísérletek, mint a Valentin-nap megtartása, legfeljebb fogyasztói kampány-sikerekre számíthatnak, vagy állami bürokrácia össznépi felvonulásaiba torkollanak.
Generációs kapcsolatok - Jóllehet ma már egyre ritkább, hogy "nagy" családok élnek együtt, mégis, a család a generációk közötti kommunikáció legfőbb közvetítője.
A ráncos öregasszonyban a szépséget a nagymamán keresztül ismerjük fel.
Az elviselhetetlenül pimasz serdülő nem más, mint a saját unokám. A nagyapa történetei, bár már a könyökünkön jönnek ki, észrevétlenül saját múltunkba ivódnak, s unokáinknak már mint saját történeteinket adjuk tovább.
A nukleáris családok előtérbe kerülése magával vonja a családok megtartó erejének gyengülését (ebben a nők kényszerű munkába állása is szerepet játszik). A kisded bölcsődébe, a nagymama szociális otthonba kerül. A felnőtt generáció sem saját múltját, sem saját jövőjét nem tekinti élete szerves részének. A termelőképes felnőtt-gyártás, a már nem termelőképes személy forgalomból való kivonása egyre inkább intézményi feladattá válik. Ilyen módon a generációkon átívelő kommunikatív kapcsolatok lehetősége beszűkül. Az időskor mint valami negatívum jelenik meg, amelyet nem örömmel várunk, hanem félünk tőle.
A család mint élet- és munkaközösség - A család nem csupán éjjeli szállás, egyik eredeti funkciója a teljes életközösség. Ebben a funkciójában a családot nem csupán érzelmi kapcsolatok, hanem közös funkciók is összefűzték. Manapság ismét lehetőség nyílik arra, hogy családi vállalkozásokkal, a számítógépek otthoni használatával, rugalmas munkaidőkkel a családok több közös funkciót fejlesszenek ki.
A családbarát társadalom nem ellentétes a modern fejlődéssel. Fukuyama szerint az észak-olasz társadalmak tipikusan családbarát jellegűek, ahol a családi vállalkozások rendkívül elterjedtek, a civil szerveződések jelentős szerepet játszanak, ugyanakkor a gazdasági prosperitás sem kétséges.
Konfliktus-megoldási módok ("coping" stratégiák) - A családban-lét legfőbb biztosítéka annak is, hogy az egyén elsajátítja a társadalomban nélkülözhetetlen problémamegoldó stratégiákat. A családban-lét konfliktusainak ugyanis - a dolog lényegéből fakadóan - mindig van megoldása: hiszen a család együtt van, és szerencsés esetben együtt is marad (sajnos, manapság gyakran szétesik). A családon belüli konfliktusok eredendően nem hordozzák önmagukban a feloldhatatlanság rejtett lehetőségét, hanem a családi kohézió végső argumentuma érvényesül: valami megoldást kell találni. A konfliktus-megoldási módok megtanulásának módja a családon kívüli feszültségek kezelési stratégiája is, amelyet a gyermek szüleitől sajátíthat el. Ismét csak a pozitív megoldási módok kerülnek előtérbe: a szülőnek külső konfliktusai megoldása során destruktív stratégiák helyett pozitív megoldási módokat kell keresnie, hiszen a szereplők között rejtetten a család, a gyermekek is megjelennek. Nem vághatom be dühödten az ajtót főnökömre valami személyes büszkeség alapján, mivel, ha állásomat elveszítem, nem csupán én látom kárát.
A gyermekek a szülők konfliktus-megoldási módjait látják, így sokszor mintegy saját viselkedésünk karikatúráját láthatjuk gyerekeinknél. Így például az a szülő, aki nehézségeit ivással, evéssel, nyugtatókkal vezeti le, ne csodálkozzék, ha iskolás gyereke hasonlóan fog viselkedni.
Szerepek - Szerepnek nevezzük az egyénnel szemben támasztott magatartási elvárások rendszerét. A család a primer társadalmi szerepek megtanulásának legfőbb műhelye (szülő-, férj-, feleség-, gyermek-, testvér-szerep, ezek különféle variációi).
A külső társadalom elvárásainak megfelelő szerepek megtanulásában is a család az elindító (diák, osztálytárs, vezető, beosztott, stb. szerep). Sőt, a hivatással együtt járó szerepek sikeres elsajátításában is jelentős segítséget jelenthet a jól működő családi háttér.
Értékek - Az egyén cselekvéseinek legáltalánosabb mozgatórugói az értékek.
Az értékek nem annyira a dolgokban, hanem bennünk rejlenek. Egy sima gránitkő geológiai érdekesség az egyiknek, kulturális jelkép a másiknak, és a legnagyobb tisztelet tárgya az igazhívő muzulmán számára. A család eligazítást nyújt az értékek tekintetében a fogékony fiatal számára. Arra is képes, hogy toleranciát fejlesszen ki más értékekkel szemben. A jól működő keresztény család gyermeke nem fog zsidó temetőket feldúlni (vagy fordítva). A családok értéknevelő funkciója különösen hangsúlyos olyan korszakokban, amelyekre az "értékválság" kifejezés lehet jellemző.
Családi életre nevelés - Világszerte kísérletet tesznek a családi életre nevelésnek az iskolai oktatásban való bevezetésére. A család valódi szerepének félreértése vezetett ahhoz, hogy ezen a címen többnyire szexuális felvilágosítás folyik. A szexuális hűséget nem mint értéket jelenítik meg, hanem, mint az AIDS megelőzésének egyik fontos eszközét.
A családi életre nevelésnek értékeket kell felmutatnia, amelyek a családhoz kötődnek, a családban valósulnak meg.
A párkapcsolatok
A házassággal és családalapítással kapcsolatban a legtöbb fiatal fejében egy alapvetően hibás attitűd uralkodik: házasságom sikere azon múlik, hogy sikerül-e megtalálnom az igazit, a hozzám illőt. Ennek egy változata, amikor a sikeres házasság legfőbb feltételének azt tekintik, vajon igazi szerelmi házasságról van-e szó. Ebből a "tévhiedelemből" önként adódik az a következtetés, hogy amennyiben nem sikerül a házasság, a társ nyilván nem az "igazi", vagyis "le kell cserélni".
Ezzel szemben hangsúlyozzuk, hogy a házasság két ember vállalkozása egy közös alkotásra. A házasság és a család tehát nem "összejön", hanem létrehozzák, megalkotják. A család és a házasság egy életen keresztül tartó közös tevékenység eredménye. Nyilvánvalóan fontos a partnerválasztás is, senki nem vitatja el az érzelmi kapcsolat jelentőségét. A házasságon belüli érzelmi kötődés szerelem - az idők folyamán a közös élményekből, az együttlétből, a közös "alkotásokból" fakadó érzelmeknek adja át helyét. Ha az utóbbi érzelmeknek nincs szilárd alapja, a kezdeti akármilyen nagy szerelem virág módjára elhervad. Kívánatos lenne a fiatalság házasságra való felkészítésében ezeket a tartós mozzanatokat hangsúlyozni. A két fiatalt ne csak az ellenállhatatlan szerelmi lobogás taszítsa egybe, hanem a hosszú jövőt elővételező közös vállalás vonzereje is.
A házasságok helyett terjedőben van az "együttélés", különféle változatokban. Az elkötelezettségtől való irtózás, a hosszú távú perspektíva helyett a pillanatnyi harmónia keresése kerül előtérbe. Ideiglenes családok a dolog természetéből kifolyólag nem képesek betölteni a család alapvető funkcióit. Ideiglenes családok "ideiglenes" emberi lényeket nevelnek, azaz rövid távú érdekeiknek, impulzusaiknak kiszolgáltatott, koherens életvezetés híján lévő személyeket.
Család és egyéb közösségek
Amikor a fentiekben a család központi szerepéről beszélünk, ezt mint a nagy társadalom kristályosodási pontjait értjük. Egy-egy jól funkcionáló család ragyogása saját körein kívül is világosságot áraszt. Éppen ezáltal válhat referenciaponttá olyanok számára is, akiket sorsuk nem ajándékozott meg családdal.
Számos közösségi forma létezik, amelyek a családok nyújtotta társas támasz szerepét kiegészítik, esetleg teljesen át is veszik. Egy egészséges társadalomban egy egyén legalább 4-5 "kiscsoportnak" tagja (a családon kívül iskolai, munkatársi, vallási közösség, baráti kör, egyesületek). Az egyesületek 1946-tól folyó és 1949-ben Rajk belügyminisztersége alatt befejeződött elsorvasztása társadalom-gyilkossággal ér fel. E nemzeti trauma kiheverésére valószínűleg több generációnyi időre van szükség. A közösségek rejtett hálóként átszövik a társadalmat, amely ezek nélkül a Durkheim-féle anómia állapotába foszlik szét. Az anómia a mentális patológia egyik fő forrása és fenntartója.
A családok diszfunkciója össztársadalmi szinten súlyosabb kérdés, mint az egyének devianciája. A társadalom nem lesz "szabadabb" azáltal, ha a személy szabadságjogait a végletekig hajtva figyelmen kívül hagyjuk a családi közösségek jogait. A család működési zavarai nem csupán az aktuális családtagok, hanem a jövő generációk szempontjából is következményekkel bírnak.
A mentális zavarok gyógykezelésének újabb szabályozása teljesen a személy jogait helyezi előtérbe. A törvényalkotó legfőbb gondja, nehogy a személy illetéktelenül pszichiátriai gyógykezelés alá vétessék. Ebbéli igyekezetében (európai szabályokra hivatkozva, de azokat sok esetben szolgai módon másolva) megfeledkezik a családok és kisközösségek jogairól. Számtalan garanciális szabály védi a patologikus személy szabadságát, de egy sem védi a családot patológiás vagy deviáns tagjával szemben. Gondoljunk a családját, gyermekeit tönkre silányító agresszív alkoholista szülőre.
Egyes veszélyeztetett csoportok a modern családmodellekben
Az elkényeztetett, narcisztikus gyermek
A modern gyermeknevelési elvek egyik vadhajtása, a gyermek elfogadásának kritika nélküli érvényesítése hátterében az a téves beállítódás rejlik, amelyet így fogalmazhatunk meg: "ha egy személyt feltétel nélkül elfogadok (azaz szeretek), akkor minden konkrét megnyilvánulását is el kell fogadnom. Pedig a feltétel nélküli elfogadás a személynek szól, nem pedig egyes konkrét megnyilvánulásainak. E magatartás következménye a nárcisztikus, önimádó személyiség. A gyermek azt tapasztalja, hogy a szülő minden megnyilvánulását helyesli, minden igényét kielégíti. Ha nem sikerül a gyermek kedvében járnia, bűntudata van. Különösen kedvez a narcisztikus gyermek nevelésének az egyke-helyzet, amikor a szülő minden igyekezetét "imádott" (majomszeretett) egyetlenére pazarolhatja. A gyermek azt tanulja meg, hogy minden őérte van, minden az ő szükségletei szerint igazodik, a világ azért van, hogy őt szolgálja. Az ilyen gyermek, felnőtt korára, kikerülve az életbe, súlyos veszélynek van kitéve, hiszen a világ nem az általa tanult és megismert törvényszerűségek szerint működik. E találkozások súlyos következményei az úgynevezett "narcisztikus neurózisok".
A dolgozó nők
Különösen veszélyeztetettek a családanyák. A mai társadalomban, szemben a férfiakkal, rájuk többes szerepelvárás nehezedik: családanya-, feleség- és hivatás-szerep. Természetesen nem arról van szó, hogy a "nő maradjon a főzőkanál mellett". Nyilvánvaló azonban, ha a női munkavállalás amiatt történik, mert anyagilag a család nem tudja nélkülözni, akkor súlyos diszfunkcióról van szó. A társadalom önfenntartása alapvető érdek. Ha egy társadalom az önfenntartását biztosító nőknek a munkavállalást nem lehetőségként, hanem kényszerként kínálja fel, öngyilkos módon viselkedik - olyan ez, mintha a tojásain ülő madarat párja nem táplálná többé, mondván, keresse meg saját maga az ennivalót. Nem véletlen, hogy a gyermekeikkel GYES miatt otthon lévő anyák mentális veszélyeztetettsége kiugróan magas: hivatásbeli tevékenységük kényszerűen szünetel, a nyomást azonban változatlanul érzik magukon.
Amennyiben a családanya-mivoltot a társadalom a foglalkozási hivatásokkal egyenrangúnak ismeri el (mind anyagiakban, mind erkölcsileg), legalább lehetőség nyílik arra, hogy azok, akik vállalják, teljes életet élhessenek anyaként is.
Az idősek
A családok szétesésének egyik legsúlyosabb következménye, hogy az idős kor értékeinek, mintaadó szerepének felmutatására, megismerésére és elsajátítására nincs lehetőség. Idős korban sokan vetnek véget életüknek. Ebben az öregek elmagányosodása, szerepük leértékelődése igen fontos tényező.
A családok működési zavaraira utal azok megtartó erejének drámai csökkenése. A mai családok nem képesek öregjeiket, betegeiket, sok esetben még gyermekeiket sem felvállalni, gondozni. A családból való kihullás vagy kitaszíttatás fenyegeti ezeket a rétegeket. Közismert, hogy az intézetbe, kórházba kerülő idős személy halálozási esélye sokkal nagyobb, mint a családban maradóé.
A társadalom nagyon drágán fizeti meg, hogy a családokat nem támogatja megtartó erejük növelésében. A szociális otthonok, bölcsődék, elmeintézetek, börtönök fenntartása inhumánusabb és sokkal többe kerül, mint az, ha a családok képesek lennének integrálni gyengéiket és elesettjeiket.
A gyermekek
Legnagyobb veszélyben mégis a gyermekek vannak. Biológiai és szocializációs feladatait teljesíteni nem, vagy csak hiányosan képes családokból mentálisan vulnerábilis személyek kerülnek ki. Minden jogi, gazdasági intézkedésnek figyelembe kell vennie, hogy a gyermek érdeke a családban való létfeltételek biztosítása. Anyagilag is érdekeltté kellene tenni arra alkalmas családokat, hogy szülők nélküli, elhagyott gyermekeket vállaljanak.
Jegyzetek
[1] KOPP, M. - SKRABSKI Á., Magyar lelkiállapot,Végeken, Budapest, 1992. [vissza]
[2] H. F. HARLOW, Learning to Love, Albion, San Francisco, 1971. [vissza]
www.magyarpaxromana.hu/kiadvanyok/csalad/tringer.htm
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
