Isten hozta a Honlapomra Kedves Olvasó! ANAHITblogomon folyamatos aktuális bejegyzésekkel várom Önöket.
NŐKnek ajánlom a Magyar Leányok Asszonyok című blogomat
Áldott napokat kívánok Mindenkinek!
Fényvárosok Kárpát- medencében fenn van a Facebookon. A magyarság egy emberi tartalom a szó igazi értelmében
,ami bennünk kódolva van és működésbe lép,
ha ezt befele fordulva megnyitjuk Mag-unkban. A tisztaság és a jó szándék vezéreljen bennünket magunk és mindenki javára!
A magyarság és minden ember érdeke,
hogy fejlődjön lelkileg,szellemileg és használja ki azt a nem túl hosszú időt,ami még rendelkezésünkre áll,
hogy azok legyünk,akik valójában legbelül vagyunk.
Merjünk igaz emberekké válni és akkor az egység magától megoldódik, mert működnek az egyetemes törvények.
Wass Albert
Minden hónap 8.-án IMANAP a Nemzetért. Fényláncban 19 órakor kapcsolódunk össze. teljes üzenet itt
Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.
Fohász
Boldogasszony Anyánk,
Fényes tekinteteddel nézzél le reánk.
Hozzád könyörgünk, Téged kérünk,
Magyar nemzetünk megmentésében,
Adj segítséget nékünk.
Boldogasszony Anyánk nézzél le reánk
Magyarokra,
Kik, Hozzád könyörögnek,
Benned remélnek.
Adj jobb sorsot e Nemzetnek!
Add, hogy feltámadjon ez az Ország
és újra visszataláljon Hozzád!
Adj nekünk Reményt, Békességet
és soha el nem fogyó bizalmat Benned.
Boldogasszony Anyánk, tekintsél le reánk.
Áldott kezeidet nyújtsd segítségül nékünk,
Hogy sorsunkat ne szenvedjük,
Hanem örömödben leljük.
Boldogasszony Anyánk,
add nékünk vissza Koronánk Szentségét!
Engedd, hogy újra felragyogjon,
s minket Fényével beborítson!
Kárpátok bércein felcsendül az ének,
Vigad a bús magyar...
Lesz-e áldás, áldomás,
vagy részünként már csak a nyomor marad?
Sírva vigad a magyar…
Könnyei végig peregnek arcán,
Lelke sajog, fájdalom járja át…
Így tudni, ki az Igaz Magyar,
Ki menté és nem veszejté Hazáját.
Boldogasszony Anyánk, nézzél le reánk.
Hallgasd meg bús könyörgésünket…
Minket Magyarokat, soha ne hagyjál el!
Áld meg ezt a Hazát,
Segíts, hogy Újjászülethessen!
Népednek add vissza e Szentséget.
Add, hogy újra EGY legyen az Ország,
és a MAGYAROK ISTENE kormányozza Országát!
Ámen.
írta: Feketéné Lendvai Katalin
Gyimesi Fohász
Édesanyja, Nagyasszonya
Igaz magyar fiaknak,
Pátrónája, Pártfogója
Régi magyar hazánknak!
Tehozzád járulunk,
sírva leborulunk,
Légy anyja fiaidnak!
Reánk tekints, mert senki sincs,
ki sorsunk boldogítsa!
Igaz szívét és jó szemét
Aki reánk fordítsa.
Sok véres sebünket,
panaszos ügyünket
Aki előbbmozdítsa.
Mindenfelé nyomorúság
szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor,
jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél,
hogy lesz háború,
Kétség gyötör bennünket.
Békességben, csendességben
tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben
Örökös Országodat!
Szánd meg, ó Jó Anya,
Magyarok Asszonya,
Hű magyar jobbágyodat!
Jó hírnévnek, magyar vérnek
gerjeszd vidám újultát,
Királyáért, hazájáért
vitéz vére buzdultát!
Engedd, hogy hős karja
mindig föltarthassa
Az ellenség lándzsáját!
Így zokogunk, így hódolunk,
Mária, szent nevednek;
Így remélünk, halunk s élünk
jó anyai szívednek.
A magyar Szent Hazát
s Angyali Koronát
Ajánld föl az egeknek!
Mátyás király nagy előszeretettel, sokszor saját maga, csak egyedül, sokszor pedig néhány jó barátját, tekintélyes főnemest, vagy főurat, vagy becsületes nemes embert magához véve, ment fel a budaszentlőrinci kolostorba. Egy alkalommal, amikor már leszállt az este, bebocsátást kért a kapun. Az egyik pap, beengedte Mátyást, és akarta szétkürtölni a hírt, hogy megjött a király, de Mátyás figyelmeztette: most ne szóljál senkinek. És azok a szerzetesek, akik észrevették, hogy itt van a király, kénytelenek voltak megesküdni, hogy nem árulják el jelenlétét. Ugyanis, ahogy mondani szokták, az uralkodó „gyors lejáratú, rutin ellenőrzésre” érkezett. Valamire nagyon kíváncsi volt, valami olyan titokra, aminek meglátása és tapasztalása eleve kizárta volna, ha a pálosok tudják, hogy ő ott van. Ne gondoljunk nagy titokra. Legalábbis, a leírás, ami ebből az eseményből fennmaradt számunkra, az úgy tűnik elég hiányos és a lényeget természetesen nem mondja el.
Este, az utolsó misemondás után elkezdődött a nagy vezeklések időszaka. Ez azt jelenti, hogy a pálosok összejöttek egy nagy kolostori teremben, és ott egy hatalmas nagy ostorral, amit bátran nevezhetünk a Teremtő Isten ostorának, egymást jól és kegyetlenül elverték. Ez úgy tűnik, egy öncélú aszkézis volt. Azonban ezt el is felejthetjük, mert a pálosok túlnyomó többsége a vitézek közül került ki. Nem árt tudni, hogy ők nem csenevész emberek voltak. Pl. ha egy pálos kolostorban felbukkant egy kis termetű ember, akkor az az egész közösség megrökönyödésére volt, mindenki csodálkozott, hogy egy kis termetű ember hogyan léphetett be a kolostorba. Ezek az emberek ugyanis férfiak, sudár termetűek, délcegek voltak, tartásuk volt, és általában kardforgató férfiak közül kerültek ki. Ilyen közösségben az, hogy öncélú módon elkezdenek vezekelni, egészen egyszerűen nem létezik, mert ez egy olyan szertartás, amikor ténylegesen le kell vezetni a világban működő rosszat. Le kell vezekelni a világmindenségben működő fenyegető sötétséget és rosszat. Ez pedig szenvedés nélkül még soha senkinek nem sikerült.
Ekkor a kolostorban a perjel úr egy Gergely nevezetű rendfőnök volt, akit Mátyás nagyon szeretett. Gergely perjelt Mátyás király annyira szerette, hogy amikor a haláláról értesült, akkor az ebédlőasztalnál sírva fakadt, mert ő pontosan tudta, hogy kit sirat el. A főurak egészen egyszerűen nem értették miért, és ekkor Mátyás a következőket mondta nekik: „meghalt országomban egy főpap és úgy tűnik, hogy erről senki nem tud”. Ezt a mondatot Mátyás ma is elmondhatná, mert úgy tűnik, hogy ezekről a hatalmas férfiakról, akik ténylegesen az életüket áldozták azért, hogy mi itt az ezredvég idején úgy ahogy még, de éldegéljünk, egészen egyszerűen, mintha nem is léteztek volna, arra gondolunk, hogy ez maga a régmúlt és történelem. De ez nem a múlt, mert ez egy olyan jelen, ami most is a jövendő záloga. Mátyás tehát felment a templomban a karzatra és végignézte azt a félelmetes – és ténylegesen újra és újra hangsúlyozandó – férfias aszkézist, amit a pálos atyák végrehajtottak, teljesen titokban, mert itt ez a lényeg.
Hogyha pl. a ferences testvérek böjtöltek, vezekeltek, ez úgy nézett ki, hogy egész ország-világ tudta. Azt, hogy a pálosok vezekelnek, és sanyargatják magukat, senki nem tudta, ugyanis ennek semmiféle külsődleges jele rajtuk nem volt. Ha mondjuk 40 napos böjtöt tartottak, napi 1 dl vörös boron és egy kis darab kenyéren, akkor ez rajtuk nem látszott. A pálosok nem vízzel és kenyérrel böjtöltek, hanem borral, és itt gondoljunk az utolsó vacsora misztériumára. Ezekre oda kell figyelni!
Gondoljunk arra, amikor egy alkalommal összehasonlítják Mátyás királyt Frigyes, német-római császárral. Maga Zrínyi Miklós is megteszi ezt az összehasonlítást, s a következőket mondja: „amaz fösvény, kapzsi, zsugori és a kincseit ládában gyűjti és vízivó, emez pedig nagyvonalú, adakozó és a kincseit nem ládába gyűjti, mert a magyar király a dicsőséget gyűjti magába és sugározza szerteszét a világba és Mátyás király borivó. Úgy tűnik, hogy ez az apró kis jelentéktelennek tűnő mozzanat, adott esetben eléggé fontos lehet, ugyanis a magyar nyelvben a borivásra van egy vallásos fogalom: ÁLDOMÁS – ez pedig szertartás. A pálosokon tehát senki nem látta, hogy vezekelnek, és böjtölnek, mert nem lehetett tapasztalni rajtuk a szenvedést, amelyért titokban, az ország megmaradásának érdekében keresztülmentek nap, mint nap. Amikor valaki találkozott velük, akkor egy daliás, ha már öreg, akkor tisztességben megőszült, délceg, fehér ruhás, sugárzó arcú öregembert látott, mintha maga a Teremtő jött volna le közénk. És hihetetlen erő sugárzott belőlük. Velük ellentétben meg kell nézni a mai pálosokat, mert életpéldát a mai pálos rend is vehetne az elődökről, mert ezek nem titkok. Miért nem állítják helyre az eredeti pálos hagyományokat, miért csak a látszatok látszatáig jutnak el? Az ember elképed, hogy pont azokon a területeken, ahol nagy dolgokat kellene, sőt kötelező lenne ma is végrehajtani, ott van a legnagyobb csönd, tunyaság, és a viszonylatokhoz képest a legnagyobb nemtörődömség. Mi történt ezen a különös éjszakán, amikor Mátyás király megjelent titokban a kolostorban? Felment a karzatra és azt látta, hogy a pálosok kegyetlenül, vérig verik egymást a hatalmas, fenyegetően erőteljes ostorokkal, és amikor úgy tűnt, hogy már-már vége van a nagy ostorozásnak, Mátyás király megcsóválta a fejét és a következőket mondta: ez így nem jó, a perjel úr kimarad ebből a szertartásból? És akkor figyelmeztették az ott lévő kispapok: Felség, várja ki a végét! És kiderül, hogy a perjel, - ma úgy mondanánk - egy olyan napi adagot kapott ebből a szertartásból, ami sokszorosan meghaladta a kolostor többi lakóinak szenvedését. És Mátyás, amikor ezt látta, a könnyei elkezdtek potyogni. Itt érzékelhető, hogy egy olyan király, akiről elmondták, hogy amikor Szabács ostrománál maga mellé vett egy kis apródot, hogy együtt menjenek a várfalak kifürkészésére. Egy csónakon cserkészték be a várat, de észrevették őket a törökök és odairányították az ágyút. A lövedék a Mátyás mellett ülő kis vitézt találta telibe, Mátyás szeme sem rebbent, pedig ez egy haláleset volt és igenis megsiratta a kis segédjét.
Tudjuk, hogy Mátyást imádták a vitézei, mert mindenkit név szerint ismert, ha kellett ő kötözte be sebeiket, ő bíztatta őket, ha csüggedtek. És itt amikor mellette halt meg a kis vitéz, a szeme sem rebbent, mintha nem történt volna semmi, szépen ment tovább és nézte a falakat. Budaszentlőrincen pedig elkezdtek potyogni a könnyei, mert ez magának Krisztusnak ostorozása, ez az a szenvedés. Tehát itt a pálosok nem a saját testükben szenvedtek, hanem újra átélték, ahogy Krisztus szenvedett az ostorozástól, és a budaszentlőrinci vikárius, a megostorozott Krisztus szinte összes szenvedését magára vette. Ez azt jelenti, hogy amikor őt verték, akkor már nem, mint perjel volt jelen, hanem mint Krisztus, és Mátyás ezt látta, ez hatotta meg annyira, hogy sírt.
Ekkor így szólt Mátyás a karzaton: „Óh szent férfiak, óh Isten harcosai, akikben semmi hiányosság nincsen, egytől egyig szent férfiak vagytok!”
Ebben a mondatban nagyon sok mindent elmondott: harcosok, szent férfiak, Isten harcosai. Harcolni ugyanis nagyon sok úton-módon lehet ebben a világban. Mátyás ezt követően mondta Gergelynek, hogy oda fogja adományozni nekik a Fehéregyházi templomot. A fehéregyházi templom maga a titok. Tudjuk, hogy Mátyás fennmaradt levelében, - melyben a pápai megerősítést kéri Rómából, - leírja: a hegyek lábánál található az a fehéregyházának nevezett templom, amelyet szent elődeink építettek és most romokban áll. Mátyás a pálosokon keresztül ezt a Fehéregyházát újította meg. És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a hagyományok szerint Árpád vezér sírja valahol a Fehéregyházi templom körzetében volt. És Mátyás király ezt az egyházat bízta a pálosokra.
Mindezek után már eléggé tisztán lehet érzékelni, hogy Mátyás király és a pálosok kapcsolata nem egyszerűen egyéni szimpátián alapult. Minthogyha maga a pálos rend és maga a király, tényleg tudtak volna egy nagy titkot, amely Magyarország megmaradásának zálogát jelentette. Amikor meghalt Mátyás, a pálos évkönyvekben megjelent a következő bejegyzés 1490. április 5-ével. „Az egyik hollós, siratja a másik hollóst”.
Úgy tűnik, hogy a Hollós, Mátyás neve előtt nagyon sokféle jelentéssel rendelkezett.
A következőkben aztvizsgáljuk meg, hogy ki, vagy mi ez a titokzatos holló. Miért a holló játssza itt most a főszerepet? Ez a miniatúra az Anjou legendáriumból származik, a Remete Szent Pál életét bemutató harmadik képecske, ennek vannak előzményei, és van egy következménye is, ahol már a képmező következő részében Remete Szent Pál halálát látjuk megörökítve.
Most csak a harmadik képet fogjuk megvizsgálni. Azt lehet tudni, hogy a pálos rend, thébai remete Szent Pált tekintette saját hősének. De azt is lehet tudni, hogy ez a thébai remete, minden jel szerint hasonmása, vagy váltótársa annak a Szent Pálnak, aki az események hátterében itt végig jelen van, és ezt maguk a pálos himnuszok árulják el. Amikor a középkori pálos himnuszok elkezdenek beszélni thébai remete szent Pálról, egy darabig ténylegesen a nagy hitvalló élettörténetét olvashatjuk, majd egyszerre jön egy hirtelen fordulat, és kijelentik az első remetéről, hogy ő apostol és próféta, és ez már nem a thébai remete szent Pál, de mégis egy Szent Pálról van szó. Az apostol Szent Pál a jóraforduló Pál, aki Saulusból lett Paulus, őt ismerjük, de itt egészen biztos, hogy nem róla van szó, hiszen thébai Pál élettörténetét mesélik el.
Hogyan került ki ébai remete szent Pál a sivatagi magányba, mert itt úgy tűnik nagyon fontos, hogy egy magányosság mentén haladunk. Tehát a pálos rendben olyan emberek élnek, akik a magány nagy próbáját az életük folyamán már kiállták. Ez egy nagy próba, és nem azonos az egyedüllét időszakával, mert az ember ha már nagyon unja embertársait, akkor nagyon jól érezheti magát egyedül, de ebben még semmi megpróbáltatás nincsen. A magány nagy próbája a pálos rendnél, mindig a halálban megjelenő egyedüllétet jelentette. A pálosoknál ugyanis volt egy szertartás, a felvételi szertartás, amelyet az itt eltöltött első év után végeztek el. Tehát egy évig az ember tulajdonképpen minden kötelezettség nélkül élhetett a pálosok között.
Egy év után viszont döntenie kellet, hogy be akar-e lépni a pálos rendbe vagy sem. Ha úgy döntött, hogy belép, akkor következett el az a nagy próba, ami általában azt jelentette, hogy azokban a barlangokban, melyek általában majdnem minden pálos kolostor körzetében fellelhetők voltak, történt a felvételi szertartás. Ezekben a barlangokban a fő csarnokban volt egy kőből készült kád, egy szarkofág, vagyis koporsó. A jelöltnek ebbe kellett belefeküdnie, és ebben nem jelképesen, hanem valójában élte át a halált, és a halálnak azt az arculatát, amely fenyegető, iszonytató, és hatalmas nagy egyedülléttel és magánnyal jár. Ezért beszélnek úgy a pálosokról, hogy „akik kiállták a magány és egyedüllét próbáját”. Az ember, halálának pillanatában hirtelen nagyon magányossá tud válni, amikor kiderül, hogy minden elveszett: az élet, az érzékszervek, az a képesség, amivel azonosítani tudja saját személyiségét és kiderül, hogy teljesen egyedül van. Ez a félelmetes állapot az egyetlen érzés, ami megmarad, de olyan kínzó, gyötrelmes érzés, hogy erről a nagy világvallások jól ismert halottas könyvei lépten-nyomon beszámolnak.
Vajon miért fontos ezt az állapotot átélni, miért ez a kulcsa mindennek? Mert különben a rosszat nem tudjuk jóra fordítani, mert aki nem ismeri a végső, szinte a pusztulás szélét jelentő minőséget, az a világban soha nem fog tudni jót tenni, mert minden jótette csak „lebegni” fog a világban. Ez a mérce.
Ébrenlét és Álom határánál vagyunk. Egy olyan világ él bennünk, melynek megálmodása csakis rajtunk múlik.
Méltón őrizzük-e magyarságunk szellemét? Vállaljuk-e a ránk tornyosuló feladatokat, és ennek tükrében nyugodtan álomra hajtjuk a fejünket? Megszólít-e szívünk a szóra, mely a Hazáért remeg? A MAGYAR ÁLOM selyemképem beavatókódokat tartalmaz.
Egy másik Világba avat be. Ha nyitott vagy rá és tettrekész, bármikor beléphetsz ebbe a Napfényes világba melynek megvalósítása csakis rajtunk múlik. A Napbárkán utazva érkezünk meg a Fény Országába, és ez a bárka mint egy virág kelyhe oltalmazón körbeölel minket.
A képemen ez a kehely a Szent Családot öleli körbe, melynek minőségét Őseink hagytak reánk. A Szent szó alatt én most azt a letisztult ősi minőséget értem, aki megtestesült a világunkban. Aki magába álmodta és magában hordozta a Napot. A NAP még mindig süt ránk, s utunkat egyengeti. Vállaljuk-e ÖnMAGunkat, a magyarságunkat? Magunkhoz vesszük-e a ősi hitünket? Megnyitjuk-e vele a Fény Országát, és tetteinkkel ide a Kárpát -medencébe helyezzük? Eljött az idő, s most van. Ébredjekek MAGOK! Alkossunk Egységet, Egy Célt, s Egy Akaratot! Áldás!
Szokolai- Lendvai Katalin
ŐSI INTELEM Egyszer egy öreg táltos így szólt egy hitehagyott, megkeseredett magyar emberhez:
- Azért születtél, hogy adj és nem azért, hogy megadd magad! Egymást emelve mindenki tegye Östen adta dolgát, s nem lesz baj.
Östen törvénye őseink szellemében Eleve Él.
Térj vissza őseid szelleméhez, s lehull az ármány, mint elsárgult, összeszáradt falevél az őszi szellő fúvásában.
Ha egyetlen erényed van csak és ez az emberség, minden erényt hordozol.
Adj hálát minden reggel, s este a Teremtőnek, hogy visszasegítse szellemed, eredeted felé.
S áldd őt minden nap folyamatosan ahányszor csak tudod, mert csak így kapcsolódhatsz össze ősi erőddel.
Az Új Világ beköszöntével, eljött az ideje,
hogy nők megtalálják Önmagukban az eredendő női minőségüket, azt a minőséget amit a kezdetektől fogva képviselnek.
A saját értékrendeinket magunkból kell előhívnunk,
nem pedig a társadalmi elvárások kell megfelelnünk.
Mi nők sokan hordozunk magukban,
olyan sérelmeket, fájdalmakat, elnyomásokat,
amelyeknek kitisztítása és gyógyítása, letétele,
most már nagyon időszerűvé vált.
Hosszú évszázadokon keresztül cipeltünk magunkkal
különböző mintákat és beidegződéseket,
amelyek nem belőlünk fakadnak hanem szüleink, családtagjaink, a társadalom beidegződését,
szemléletmódját vittünk tovább és adtuk át mi is gyermekeinknek.Folytatás
" A Fény gyermeke vagyok. Szeretem a Fényt. Szolgálom a Fényt. Fényben élek. A Fény vezet, gyógyít, átalakít és megvilágít. Áldom a Fényt. A Fény bennem van. Egy vagyok a Fénnyel. A Fény én magam vagyok!"
Számláló
Indulás: 2010-01-10
Ahonnan látogatják az oldalt
Időjárás
Minden embernek kell valami hitvallása legyen. Valami elintézni való feladata ezen a földön. Amíg van feladata, addig él, amikor nincsen több, akkor meghal.
Wass Albert
(Ember az országút szélén)
Magyarok Istene nézz reánk!
Magyarok Istene, nézz reánk!
Mi tiszta szívvel lábad elé leborulunk.
Kérünk Téged, emelj fel minket!
S hoz Új Jövőt e Nemzedéknek!
Minden szívdobbanással Téged szolgálunk.
Érted zeng a szavunk,
Magyarok vagyunk.
Öreg Isten nézz le miránk!
Ne hagyd elveszni azt a sorsot,
Amit szabtál Te ránk.
Teljesedjen be a jövő.
Áldott legyen az Új, mely eljő.
Új Hazát, Új Sorsot írunk.
Ez viszi előre a magyart.
Áldott legyen kinek neve, MAGYAR!
Írta: Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin
Papp-Váry Elemérné
(Sziklay Szeréna)
HITVALLÁS
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.
Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.
E jelszót, ha írod lobogód selymére,
Ezt, ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.
Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ennek élsz, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.
Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vettél,
Polgár, ki ezzel kélsz, új hazát szereztél,
Magyar, e szent hittel mindent visszanyertél.
Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!
Annak lába nyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.
Napsugártól fényes lesz a házatája,
Mézes a kenyere, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.
Magyar! te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar legyen hited s tied a jövendő.
Magyar, legyen hited és lészen országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.
Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad ezt rebegje, reggel, délben, este,
Véreddé hogy váljon az ige, az eszme:
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!
Székely Miatyánk
Miatyánk,ki a mennyekben vagy,kitől jön élet és halál,
Hivó szavunk Tehozzád szárnyal,és vigaszra csk ott talál.
Nagyobbak voltunk minden népnél,s ha meghalunk is úgy halunk,
Hogy az egész föld minden népe,megkönnyezi ravatalunk.
A Te neved megszenteltessék!
E nép mindig benned bizott.
Te székely Isten,félünk Téged,bár sújtva sújt az ostorod.
Atyánk,bár itt van a halálunk,büszke lelkünk nem kesereg.
Bár sorsunk meg nem érdemeltük,megszenteltessék a Neved.
Óh,jöjjön el a Te országod,add,hogy még boldogok legyünk.
Add,hogy még egyszer reánk nézzen,a mi szent Hargita hegyünk!
Add,hogy még egyszer legyen boldog,Székelyhon minden hű fia,
Add,hogy még felvirradjon egyszer,ez a bús gyászos éjszaka.
A Te akaratod legyen meg,hogyha már minket elhagyál,
Ha a fohászunk már meg nem hallod ,s ha a sorsunk egy hős halál;
De engedd meg,hogy kisfiúnknak,kiért a szivünk vérezett,
Virradjon Erdély hegyein,még egy dicső székely kikelet!
Ne vigy minket a kisértésbe,ne higgyük,hogy hiába volt,
Hogy annyi szörnyű ütközetben,mindig csak székely vére folyt.
Ne add,hogy benned is csalódjunk,ne add,hogy ne higgyünk Neked,
Nem lehet az Istenünk,hogy Te cserbenhagytad a népedet.
Tied lett hatalom,dicsőség,ki belénk oltád a hitet,
Amely belénk múltunkban bizó,s jövőt szülő reményt vetett.
A mi lelkünk nemesebb,büszkébb?
Merészebb mint más népeké?
Vállaljuk ami lehetetlen,mert felnézünk a Nap felé.
Tanuljatok ti földi népek!Éreznétek csak egyszer azt,
Ami most elgyötört lelkünkből,sir szélén is reményt fakaszt.
Éreznétek a szent hitet,mit minden hű székely sziv dobog,
Éreznétek,s megértenétek,hogy a székely csak győzni fog.
Győzünk!Ha nem mi,unokáink.S mi szépen csendben meghalunk.
Mert tudjuk,egyszer még felharsan Erdély szent hegyein dalunk!
S bár mi szivünk szent keservével,egy jégvirágban megfagyunk,
Hiszünk most,s hiszünk mindörökké
ÁMEN! MI SZÉKELYEK VAGYUNK!
Wass Albert: Hontalanság hitvallása
Hontalan vagyok,
mert vallom, hogy a gondolat szabad,
mert hazám ott van a Kárpátok alatt
és népem a magyar.
Hontalan vagyok
mert hirdetem, hogy testvér minden ember
s hogy egymásra kell, leljen végre egyszer
mindenki, aki jót akar.
Hontalan vagyok
mert hiszek a jóban, igazban, szépben.
Minden vallásban és minden népben
és Istenben, kié a diadal.
Hontalan vagyok
de vallom rendületlenül, hogy Õ az út s az élet
és maradok ez úton, míg csak élek
töretlen hittel ember és magyar.
1947
Ősi Fohász
(Minden nap fényesítsd át előtte tested)
Krisztus kérlek, teljesítsd ki testemet!
Fényesítsd fel Szellemem!
Lelkem járd át a békesség Fényével,
Krisztus szent erejével!
Így legyen! Így legyen!
Így lesz!
Védelmez a gonosztól, a rontástól, az Ármánytól!
Így legyen! Így legyen!
Így lesz!
Áldás, békesség a Magyar Népre, minden emberre!
A Krisztusi utat követem, azt soha el nem vetem.
Áldás, békesség!
Földanya tisztellek és becsüllek, szívemben szent helyre helyezlek.
Add meg számomra az élet kenyerét, a bölcsesség tűzét.
Ne engedj hiányt szenvedni semmiben, gondoskodj éltemről, holtomról!
Gyökereimet újítsd meg, erősítsd meg.
Engedd, hogy az ősi tudás újjáéledjen bennem.
ÉG Atya FÖLD Anya egyesüljetek bennem!
Költözzék békesség a szívembe, Krisztus szent Szívével egyesülve.
Védelem a rossztól, védelem a gonosztól mit ember teremtett: - Kérlek Istenem, ne engedd, hogy ezek a teremtények hatással legyenek rám,
ártó szándékkal közelítsenek felém!
Krisztusi bölcsődben védve vagyok,
Áldott vagyok, mert TE munkálsz a szívemben és az egész lényemben.
Emberi rosszakarat messzire elkerül engem,
Isten tenyerén hord engem.
Bőség és teljes élet részem, mi Istentől megadatott,
s ezért néki én hálát mondok.
Áldott legyen az ÚR!
Áldott legyen a Teremtő!
Dicsőség az Ő Angyalainak és Udvartartásinak.
Krisztus légy áldott, a dicsőség fénye övezzen!
Hozz áldást a Földön minden emberre, védelmezd őket Szent Szellemeddel!
Áldott legyen minden ember, aki magába fogadja ezt az imát!