|
A Magyarok Ősvallásáról Röviden
Avraham Revello és Turgut Aslan rendkvüli segítségével
Forrás: hargita.awardspace.com/taltos/taltoshu.html
Amikor a magyarok ősvallására kerül a szó általában a nyugati egyházi hírnökök által kialkított, majd a környező népek, kezdetben főként a németek, által továbbvitt, végül Szörényi Levente "István, a Király" című rockoperája által népszerűsített kép ugrik be. Varkocsos, nagybajúszú, vad pogányok véres, akár paráznaságba is átcsapó részeges tivornyáiról. Vajon tényleg ilyenek voltak őseink, vagy ismét az európai nyugat durva csúsztatásáról lenne szó? Esetleg mindkettő igaz? Találhatunk-e esetleg a vallásban választ a magyarok általánosan ismert melankóliájára? Ebben a fejezetben ennek nézünk utána.
A magyarok ősi vallásáról csak töredékekben maradt fenn némi információ. Ezeket a töredékeket a népmesékben, a népművészetben, a szokásokban és a mentalitásban találhatjuk meg. "Hitregéink", amelyek a régi hitvilágába engednek betekintést; az Isten, az ember, a lét kérdéseire keresnek magyarázatot. Ezek soha nem légből kapott dolgok, hanem egy titokzatos ismeretanyag, amelyet beláthatatlan időkön keresztül a generációk egymásnak adtak át. A rokonnépeknél való hasonlóságok kutatása azért különösen fontos, mert a mitológia olyan, mint egy nyelv, melynek hasonlósága minden különbözősége ellenére is rokon eredetre mutat. Őseink hitvilágába némi bepillantást engednek a régészeti feltárások, a korabeli auktorok és a huszonnegyedik óra után itt-ott fennmaradt hiedelem-töredékek, de ősi, mára elveszett vallásunk és hitvilágunk egészét már senki sem tudja visszaidézni, megismerni. Csak ezekből a töredékekből következtethetünk arra, ami elveszett, de ma is ott él a magyar nép mentalitásában és a legfelső lényhez való sajátos viszonyában, amit úgy szoktak mondani, hogy "mi magyarul vagyunk keresztények".
A honfoglaló magyarság nyugati megítélése és ábrázolása valóban az emlíett vad, véres, részeges, tivornyázós képet támasztja alá. Ez a kép azonban pontosan ugyanazon a megközelítésen alapul, amelyen az alapvetően vadász-gyűjtögető életmódot folytató társadalmak zsákmányaikhoz viszonyultak. Félelemteljes tisztelettel övezték, és misztikus őserők birtokosaiként közeledtek feléjük.
A keleti és görög források azonban teljesen más képet mutatnak, amelyet szerintem sokkal inkább hitelesnek fogadhatunk el, mint a nyugati beszámolókat. Persze nem azért mert ez kedvezőbb képet fest a honfoglalás és az azt megelőző korok magyarságáról, hanem azért mert hitelesebben tudtak ábrázolni minket, hiszen közülük jöttünk, áthaladtunk földjeiken, tehát valós testközelségbe kerültünk, ahol kultúráink találkozhattak, gazdagodhattak egymás által.
Mit is írnak ezek a források?
Az egyik legmarkánsabb jellemző, ami megkülönbözteti a korai magyarokat más eurázsiaiaktól, különösképpen a finn népektől (akikkel számos tudós szerint közös az eredetük) az ősi vallásuk. A krónikák nem tudtak megnevezni egyetlen hun istenséget sem, mivel ilyenek nem léteztek. Ennek ellenére azt észrevették, hogy a hunok /magyarok imádtak egy Istenséget, akit sosem ábrázoltak, akinek a nevét sosem ejtették ki. A "mindenség Teremtőjének", a "mindenség Urának", "Mindenható Istennek" és hasonló címeken nevezték. Ibn-Fadlan, az arab történetíró a rusz népekről írta:
"A magyarok mindenekfelett az Egek Urát imádják"
Theophylaktosz írta:
"Csak azt imádják Egyetlen Istenként, aki a mindenséget teremtette"
A Képes Krónika, a Budai Krónika és Thúróczy János Krónikája a magyar letelepedésről a következőképp számol be:
"Árpád a Mindenható Isten könyörületét kérte"
A Getsa Hungarorum megállapítja:
"Árpád a Mindenható Isten kegyelmét kérte, hogy adja nekik örökre ezt a földet".
Ezekből és más beszámolókból egyértelműen látszik, hogy még mielőtt a kereszténységgel találkoztak volna, már régóta egyistenhívők voltak, sőt már az előtt is, hogy a kazárokkal kapcsolatba kerültek volna. A legfelsőbb lénnyel való kapcsolatuk leírásai eszünkbe juttaják a habirokról írt ősi feljegyzéseket, akiket az ókori emberek szerint az Istenséghez rejtélyes kapcsolat fűz: például egy hettita dokumentum, amely a különböző országok istenségeiről számol be részletesen, a következő szavakat használja:
"és így tovább... és a habirok Istenei,..."
Habár a habirok Istenségét névvel nem azonosítják, mégsem szabad elfelejteni. A hunoknál úgy tűnik a héberek által is képviselt hit ábrahámi és azt megelőző pre-izraelita korszakának számos eleme megtalálható. Ezek az elemek nem kapcsolhatók a zoroasztrianizmushoz, mivel számos területen eltérnek, például a temetkezési rítusok, és legfőképp azon a tényen, hogy a zoroasztrianisták istenségüket Ahura-Mazdának hívják. Bár a pártus időszak vallási irányzatai nyomonkövethetők, csakúgy, mint a sumér sokistenhit maradványai. Mindemellett a szkíta környezet is alakított a vallási gyakorlatokon, amelyek így a sámánizmussal összekeverhetők - általában a táltos személyére hivatkozva. Míg a sámánizmus kannabisztól, gombáktól és más hallucinogén anyagoktól okozott önkívülti állapotban történő ritusok köré épül, melyekben a sámán állítólag közbenjár a szellemi világban, a táltos egy fajta, széles természetes gyógyászati, csillagászati és mági ismeretekkel rendelkező pap volt.
Az ősmagyarok hite szerint a világi renden égi hatalmak uralkodnak, az egek rendje pedig megmutatja a szellemi és a földi élet rendjét is. Megkülönböztették a testet a lélektől, amely összetett volt, különböző természetű szintekkel: az első lélek a lélegzettel volt szoros kapcsolatban, a másik az érzelmek, értelem és az központja a lelkiismeret által, egy másik az értelemre vigyáz alvás közben - ez mai kifejezéssel élve a tudatalatti lenne - egy másik az alvilágban lakik a halál után - a héber seolhoz hasonló felfogás - míg egy másikat a személyiségként lehetne meghatározni. Még ha nem is pont ugyanaz, nagyjából a héber néfes, ruah, nesamah, hajah, és jehidah felfogásával vethető össze. Úgy tűnik még a túlvilági életről alkotott hiedelmek is a júdaizmussal azonos tőről fakadnak, és néhány ezek közül az ókori szokások közül a mai napig él. Például, azt tartják, ha meghal valaki annak lelke még vándorol, ezért ki kell nyitni az ablakot, hogy megkönnyítsék a távozását, le kell takarni a tükröket, hogy a halott ne láthassa meg magát benne és vissza ne térjen.
Ezek egyébként a mai török hiedelmek közt is megtalálhatóak. Megtalálható a "nefes" szó is, amelynek jelentése pontosan ugyanaz, mint a héber "nefesnek", illetve magyar párhuzamuknak a "lélek(zet)nek". De a "ruh" szó is jelen van, pontosan ugyanabban az értelemben, mint a héber "ruah".
Kutatásaink két kiindulópontja a Turul és a Csodaszarvas monda teológiai értelmű vizsgálata is megerősíteni látszik sejtésünket. Ahogy azt fentebb már említettem a népek ősi mondái sosem légből kapott dolgok, hanem a tudás nemzedékeken át továbbadott formája, amelyben a magyarok számára oly fontos család közös őseinek elhomályosodó alakja mitikus lényé, totemmé alakult. Ezek az ősök alakultak szarvassá, vagy turullá az idők során. Feladatunk tehát kideríteni hol, mely népeknél találunk még utalást az ősök ilymódon történt átalakulására.
A szarvas bizonyítottan az ősi (eredeti) szkíták totemállata, míg a turul (sólyom) alakja a türk eredetű népek körében általános. A két monda megléte ismételten a magyarság kevert eredetére utal, amelyre már a történelmi vizsgálódásaink is fényt derítettek.
A szarvas, a Hatalmas Istennő alakja, aki három ágú agancsai (koronája) között tartja a napot, az életadó Legfőbb Isten jelképét. Ő az, aki a monda szerint megjelenik a vadászó Hunornak és Magornak, akik a jelenés jelentésének pontos tudatában veszik üldözőbe. Véleményem szerint csak a mai, a túlvilágtól eltávolodott emberi értelem gondolhatja, hogy az ikrek zsákmány reményében vették üldözőbe a szarvast. A régmúlt korok felfogását követni próbáló gondolkodásmódnak a kép sokkal inkább az Egek üzenetét rejti. Egy régi ígéret beteljesülésének kezdetét, amelyben a mondáink szerint a Hadak Ura egy, az özönvíz előtti állapotokat tükröző, bővölködő földet ígért az ikreknek és utódaiknak. A megjelenő szarvas a Hatalmas Istenő, a termékeny föld, az anyai termékenység szimbóluma, akit a Legfőbb Isten, a Hadak Ura küldött most eléjük.
Ennek a szimbólumnak egy másik, nagyon hasonló változata egyiptomban is feltűnik az Ápisz bikaistenség alakjában. Ugyanez a motívum jelenik meg Szűz Mária fogantatásának történetében, amelyet a keresztény egyház dogma szintre emelt, bár Közép-Ázsiában az ilyenfajta történetek elég gyakoriak a különböző népek mondáiban.
A turul monda alapos vizsgálata hasonló eredménnyel jár. Bár a monda megemlítésekor mindenki az egekből alászálló turul madárra koncentrál, nem szabad megfeledkeznünk Emeséről sem. Emese nevének sumér megfelelője "emes" jelentése nő, asszony, anya (régebben emét formában is használatos volt a magyarban). Ebből a kifejezésből származik a nőstény disznó magyar neve, emse szó is, amelyet a nyugati propagandának felült honfitársaink előszeretettel azonosítanak a női név forrásaként, holott épp fordítva igaz. Emesének, a Hold Istennőjének a papnői voltak az emesek, a nép pedig az emesal nyelvjárást beszélte (a sumérok másik nyelvjárása az emegir volt, amely az egyik honfoglaló törzs, Megyer nevére emlékeztet, de ez most nem képezi a vizsgálódás tárgyát). Emese alakja Anuta, Anahita, Ené(t)h formákban bukkan fel Közép-Ázsiában, Egyiptomban pedig Neith alakját veszi fel. A névek ez a formája a nőstény szarvas és őz, magyar ünő nevében bukkan fel, közelebb hozva a mondabeli állatot és a legendás ősanyát.
Emese nevéhez kapcsolódóan érdekességként említendő, hogy az emme szó a törökben is fellelhető, jelentése anyja emlőjét szopó csecsemő, tehát az anyasághoz köthető, és összefüggésbe hozható a magyar emlő szó jelentésével is.
Ez az Emese hát szintén a Hatalmas Istennő, a termékenység forrása, maga a Termékenység. A turul pedig a türk népek felfogásában az eszményi, a hibátlan, a győzhetetlen, vagyis az isteni. A megtermékenyítő őserő.
Szembetűnő a két monda fő figuráinak azonossága. Felmerülhet a gyanú, hogy ezek a mondák egy ősibb legenda fennmaradt emlékei, ami egyúttal azt is jelenti, hogy mondákat őrző népek közös őstől származnak. A gyanú pedig nem alaptalan.
A Tigris és az Eufrátesz közötti termékeny déli síkság legrégibb, ismert lakói a Sumérek - irodalmuk kialakulása idején alighanem már kialakult vallási elképzelésekkel rendelkeztek az emberek és a náluk sokkalta hatalmasabb természet feletti lények egymáshoz való viszonyáról. Világukat megszámlálhatatlanul sok természetfeletti erő, démon töltötte be, akik állatokban, növényekben, tárgyakban, csillagokban a tengerekben, fenn az égben, vagy magában az emberben lakoznak. Ezek az embernél sokkal hatalmasabb és általában halhatatlan erők azonban az emberrel rendszerint nem jóakaratúak. Állandó óvatosságra, készenlétere van szükség velük szemben, mert önzők, követelőzők, telhetetlenek. Áldozatokkal, ajándékokkal kell őket jóltartani, hogy hajlandóságukat megnyerjük maguknak.
A Nílus völgyének lakói az örökké derült ég napfényének ragyogásában, a Nílus évente szabályszerűen visszatérő dús áradásának tudatában a természet erőit alapvetően jóknak, kedvezőeknek, az emberek iránt barátságosnak érezték és képzeletükben a természetfeletti erőket is ezek mintájára formálták ki. Isteneik az emberek iránt alapvetően jóindulatúak és minél hatalmasabbak, annál bőségesebb áldást nyújtanak; ezért van vezető szerepük éppen a Nap és a termékenység isteneknek. Még Szeth, az "ősgonosz" sem, hiszen neki is megvannak a maga védettjei - csak ezek épp nem Egyiptom termékeny völgyének, hanem a "vörös földű" sivatag vad, nomád népei. A sumér nép kialakulásának zordabb természeti környezetében, majd későbbi hazájában a kiszámíthatatlan árvizeknek, néha valóságos özönvizeknek, viharos szeleknek kitett mocsaras Folyóközben a természet erőinek elsősorban félelmetes voltát érzékeltette. Ez a komorabb, nyomasztó alaphangulat mindvégig jellemzője maradt a sumérok, s az ő politikai és vallási örökükbe lépő sémi népek világnézetének.
Mezopotámia vallása - és ez egy eltérés az egyiptomi viszonyoktól - nem egyetlen nép szellemi műve. A sumér isteneket a Folyóközt meghódító akkád-babilóni nép is átvette, és sémi hangzású néven tisztelte tovább. Az akkád nyelvű istenlajstromok mindkét nevet közlik, és így ma a sumér-akkád istenket e kettős nevükön szokták megnevezni. A sumér vallásos képzetek egyébként annyira behatoltak a Folyóköz sémi népeinek hitébe, hogy a két népcsoport vallási képzetei meg sem különböztethetők egymástól, s így joggal beszélhetünk egységes sumér-akkád-babiloni vallásról.
A sumér hitvilág egyik kiemelkedő alakja Bau, Anu főisten lánya. Férje Ningirsu/Ninurta, akitől két fia (ikrek!), és hét lánya született. Bau három pár szarvval díszített sapkát (baukorona) viselt. A rá leggyakrabban alkalmazott jelző, "Gasan" jelentése gazdag, csodálatos, hatalmas. Ezek alapján úgy gondolom a csodálatos szarvas ünő, és Emese mögött is Bau Gasan-t, a Boldogasszonyt (Bódogasszonyt), Gazdag Asszonyt sejthetjük. A magyarban egyébként a boldog eredeti jelentése "gazdag". Ez a szó a törökben is megtalálható, bolluk formában, a régi magyarhoz nagyon közel álló jelentéssel: gazdag, sok van mindenből, a legfontosabb élelmiszerekben dúskálás.
Az ő emléküket őrizhették meg a szkíták és türkök, így a magyarok mondái. Bauból Babba, és Ené(t)h lett, férje Ningirsu/Ninurta Nimród alakjában öltött testet, míg két fiuk emléke Hunor és Magor személyében hagyományozódott tovább. Mielőtt még a férfisovinizmus vádja felmerülne szeretném megjegyezni, hogy hét lányukat sem kell félteni. Az ősi magyar vallás ugyanis hét Boldogasszonyt tisztelt, amelyek mögött minden bizonnyal ennek az ősi mítosznak a szereplői rejlenek. A hét boldogasszony közül legnagyobbnak a Nagyboldogasszonyt tartja. Ennek "leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi), de ismerik a "Szűz Kisasszonyt" is.
A néphit Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Szűz Máriával, jóllehet a keresztény hittan erről nem szól. A magyar népművészetben együtt találjuk sumér Baú istenasszonyt és a belső-ázsiai Boldogasszonyt, amint ott ül a baúkoronás nőalak fodros ruhában a trónszékén. Szimbóluma az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg, melyek jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Az ősmagyar Babba, a "születést adó" és a sumér Bau, az "élelemadó" alakja népünknél immár összemosódik Szűz Mária alakjával. István király is azért tudta az országát Szűz Máriának felajánlani és ezt a felajánlást a magyarokkal elfogadtatni, mert a hitvilágunkban szereplő Boldogasszony - Babba - fogalma nagyon közel állt a katolikus Szűz Mária fogalmához, alakjához.
Nimródról is szólva néhány szót, legendája a törökök között is él. Ő volt az a király, aki olyan akart lenni mint Isten, ezért hatralmas "Isten" emlékműveket állíttatott a Nimród hegyén (Nemrut Dagi). Törökországban két ugyanilyen nevű hegy is található, az egyiken hatalmas istenség képmásokkal, a másikon vulkanikus tó is található. Mindkettő az ország dél-keleti csücskében található, a régi Észak Mezopotámia területén, a mai kurdok lakta területen. A Nimród hegyéhez vezető régi úton áll egy hatalmas madár szobor is egy, Nimród korából származó oszlop tetején, nagy valószínűséggel sólymot ábrázol, ami erősen összefüggésbe hozható a turul legendával.
Bau három pár szarvval díszített koronájának, az ünő a napot és esetenként a holdat is hordozó agancsának, amelynek a kettő csúcsát egynek számítva összesen hét ága van, legletisztultabb, a héber hitvilággal is kacsolatba hozható formája az Élet Fája. Ez a fa a magyar mitológia központja, a népművészet mai napig aktuális témája, egyben a zsidó miszticizmusnak - kabbalah - is alapvető eleme. Ez a szimbólum csak a magyar területekre jellemző, Európában sehol máshol nem található, csak Törökországban még. A szeldzsuk időktől kezdve általános díszítőelem a török építésztben is. Érdekes lenne tudni, hogy ezek a nyomok megmaradtak-e a török építészet balkáni emlékeiben is?
A Termékeny Félhold területén mindenütt fellelhető jelképet mindig termékenységet szimbolizáló női istenalakokkal ábrázolták. Ott szerepel Inanna, Ízisz, Istár, Asera, Asztarte mellett. Az ábrahámi terebintusfa is ennek a jelképe. A magyar nép szokásanyagában többek között a szalagokkal és gyümölcsökkel teleaggatott lakodalmas zöld ág, amit élet fájának, ajándékfának, termőágnak is neveznek, az aprószentekkori vesszőzés szokásában, ahol élet fának, és a május elsejére virradóra állított májfa formájában maradt fenn. Ez utóbbit másnap körbe is szokták táncolni, ahogy azt Istár és Aserat papnői is tették az ókorban. A tánc szokása már kihalóban van, a majálisok esti táncmulatságai vették át szerepét, és eredeti jelentése elfelejtődött.
Az Élet Fájának hét ága a hét égi réteg, az Egek Urának és feleségének hét lánya, a földről szabad szemmel is megfigyelhető öt bolygó, valamint a nap és a hold szimbólumai. Ez egy kozmikus fa, három ággal három sorban amelyek közt ott az élet és a tudás, a nap és a hold, a szelek, az emberi természet férfi és női lényege és az élet megújulása. Gyümölcsei egy messzi országban nőnek, ahova csak a kiválasztottak jutnak el, míg hétköznapi emberek csak hallhatnak a fa létezéséről.
Az Élet fája jelenik meg a magyar címer jobb szárnyán, és a hét égitest jelentését erősíti meg Josephus Flavius is, a héber menóra eredeti szimbóluma kapcsán, ami szintén az Élet fájának szimbólumából alakult ki.
A hét égi réteg felfogása egyébként a pekingi hét emelet magas "Ég Templomában" (balra), és a totomék kultúra egy ránk maradt emlékművében, a szintén hét emelet magas "Fülkék templomában" (jobbra) is megjelenik, amelynek hét szintjén összesen 365 "fülke" található (innen is kapta a nevét), egy napév 365 napját szimbolizálva.
Mégha a magyar felfogás el is tér valamelyest a kabbalistától, mindkettő alapjai a babiloni államba nyúlnak vissza.
De nem ez az egyetlen hasonlóság a zsidó és a Honfoglalás előtti magyar vallás között.
Törvények és Hagyományok
A Türkök számára a Töre a kötelező hagyományok és szokások gyűjteménye. Az orkhon-jenyiszeji feljegyzések kimondják, hogy az állam Töre nélkül nem létezhet. Divanu-Lyugati-Türk könyvében a "töre" szó magyarázata a legfőbb hely a házban, ezt a szót alapértelmezésben "szokás, hagyomány" formában használták. Gökalp arról tudósít, hogy a "töre" és a türk szavak közös tőről származnak. Eszerint a türk szó a töre vizsgálatát jelenti. A töre az egész sztyeppén megtalálható, évezredek gyűjtőmunkájának eredménye. A szeldzsukok és oszmánok az ősöktől származó hagyományokat és szokásokat Oguz Törének hívták, habár a töre nemcsak oguz hagyományokból áll, az egész türk világra jellemző.
A mai törökben a töre minden íratlan törvényt is jelent, viselkedésnormát, szokást, hagyományt. Néhány helyen, ha valaki nem veszi figyelembe ezeket az íratlan törvényeket, akár az életével is fizethet figyelmetlenségéért, a töre törvénye alapján.
Ilyen törvény például, hogy hun, kök-türk, kazár, oguz, bulgár történelmi feljegyzések szerint a türk ember hosszú hajú, és szokása levenni fejfedőjét, a tisztelet jeleként.
A töre szó és a köré gyűlt felfogás nagyon emlékeztet arra, amit a héberek a tóra köré emeltek. A TÖRE, és TÓRA szavak pedig hasonlíthatóak a magyar TÖRvényhez, a türk ember pedig az, aki folyamatosan vizsgálja, tehát olvassa és gondolkodik az ősök szokásain, törvényein. Nem erről szól-e a Tóra vizsgálata is? Ha pedig ez így van, akkor a zsidó és türk (így magyar) azonosság felfogása szinte egy és ugyanaz.
A türk TÖRE szó egyébként azt is jelentheti "egek". Tehát az, aki az ősök törvényeit vizsgálja, az egeket is kémleli, hiszen ahogy azt már említettük, az egek rendje megmutatja a földi rendek folyását is. Ezáltal megerősítést nyer az Élet Fájának egeket szimbolizáló jelentése is. Ez alátámaszthatja a történeti vizsgálódásaink során felmerült nézetet a bibliai Eszter könyvének hét kaszdijáról.
A Vérszövetségek
Ahogy azt már a tanulmány bevezetőjében említettük, van néhány rejtélyes kapocs Izrael és Magyarország között: az egyik közülük, hogy mindkét nemzet vérszövetség által jött létre. Ez valószínűleg általános gyakorlat volt a habir csoportok között, ahogy azt látni is fogjuk. Gyakorlatilag Magyarország az egyetlen jól meghatározható kezdettel rendelkező európai állam, amikor is a magyar törzsek vérszövetségre léptek az Ígéret Földjének, a Kárpát-medencének az elfoglalása előtt. Ez a törzsek vezérei között Etelközben megkötött szertatásos szerződés nem egy rendkívüi tény, hanem ősi hagyományokon alapuló hasonló események sorozatának záró eleme. Pontosan ahogy Izrael is egymásra épülő sikeres szövetségek eredménye, melyek mindegyike az előzőt teljesíti be új elemet, vagy vezető dinasztiát adva hozzá - például a Sínai Szövetség, amiben a törvényt kapták, vagy a Dávidi Szövetség, amely egy uralkodóházat jelölt ki - a magyar vérszövetség egy új szervezett nemzetet hozott létre egy meghatározott földön, Árpád vezetése alatt. Ennek a "Magyar" Szövetségnek a korábbi "Hun" Szövetséget kellett beteljesítenie, vagy átvennie amelyben ugyanazoka törzsek gyűltek össze Attila vezetése alatt, hogy elfoglalják ugyanazt az "Ígéret Földjét", ahogy az avarok, onogurok, kazárok és más csoportok, amik a mai magyar nemzet kialakításában szerepet játszottak, biztos szövetséget kötve egymással a szövetségen belüli közös cél érdekében.
Az ősi időkben a habir vezér Ábrahám két vérszerződést is kötött:
"Azután ezt mondta neki: Én az ÚR vagyok, aki kihoztalak Úr-Kaszdimból, és neked adom ezt a földet örökségül. Abrám ezt mondta: Ó, Uram, URam! Miből tudom meg, hogy én öröklöm azt? Ezt mondta neki: Hozz nekem egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Elhozta neki mindezeket, azután kettéhasította őket, és mindegyiknek az egyik felét a másik felével szemben helyezte el de a madarakat nem hasította ketté... Amikor lement a nap, és koromsötét lett, hirtelen füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át ezek között a húsdarabok között. Ezen a napon kötött az ÚR szövetséget Abrámmal, és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig" Teremtés 15:7-10,17,18
Ez olt az első vérszövetség egy, Ábrám számára nem ismeretlen tett, hiszen ismernie kellett, talán habir hagyomáyokat követve. A második szövetség hasonló, amely beteljesíti ezt felállítva a jövendő nemzedékek számára egy szabályt:
"Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az ÚR, és ezt mondta neki: Én vagyok a mindenható Isten. Járj énelőttem, és légy feddhetetlen!Megajándékozlak szövetségemmel, és nagyon megszaporítom utódaidat. Ekkor Abrám arcra borult, Isten pedig így szólt hozzá: Ez lesz az én szövetségem veled: Sok nép atyja leszel! Nem neveznek többé Abrámnak, hanem Ábrahám lesz a neved, mert sok nép atyjává teszlek. Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled. Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, hol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek. Majd ezt mondta Isten Ábrahámnak: Te pedig tartsd meg szövetségemet, meg utódaid is nemzedékről nemzedékre! Így tartsátok meg szövetségemet, amelyet veletek és utódaitokkal kötök: metéljenek körül nálatok minden férfit! Metéljétek körül szeméremtestetek bőrét, ez lesz a veletek kötött szövetségem jele. Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való." Teremtés 17:1-12.
Ez az a vérszövetség, amit az izraeliták a mai napig követnek. Meg kell jegyeznünk, hogy nem rokon népek is beléphettek és a héber nemzet teljes értékű részévé válhattak ez által a szövetség által, mibel a körülmetélkedés alapvető követelmény és az izraelita nemzethez tartozás letagadhatatlan ismertetőjele (elutasítható más, nem ezen, hanem sikeres szövetségen alapuló egyéb okokból).
Az ókori Mezopotámából, Anatóliából, vagy a Kaukázusból származó Közép Ázsián keresztül Indiáig és Kínáig terjeszkedő, majd nyugat felé sikeresen előrnyomuló, főhadiszállásaikat a Volga-Dnyepr térségben felállító és a Kárpát -medence elfoglalását közös célul kitűző vegyes eredetű törzsek egyesítése csakis olyan vérszövetségek által valósulhatott meg, amilyeneket fentebb már említettünk. Ilyen heterogén csoportoknak közös törvény kell, és szorosan ragaszkodniuk kell a minden egyes törzs által elfogadott szabályokhoz: az összekötő elem a habirok lehettek, akiknek vallási és jogi rendszere tűnik az egyetlennek,ami érvényesült és továbbadatott a mai Magyarország Árpád általi megalapításáig.
Furcsa Egybeesések
A Honfoglalás néhány eleme megdöbbentő hasonlóságot mutat az ókori történelemmel, amely talán a magyarok eredetének titkát őrzi. Egy kis fényt is vetnek a magyar vallási gyakorlatokra és tanokra, amelyek gyökereit a főszereplők nagyon is ismerték, és amely Magyarország egy királya után, akit később említünk kifejezett feledésbe merült elhatározva az egész magyar ürükség feladását a vallási romanizálódás és kultúrális germanizálódás érdekében.
Amikor a hét rend vezére megkötötte a vérszerződést, Álmost választották vezérnek, a hun Attila örökösének, és utódait a nép uralkodóinak mindörökre. Ezután elhatározták, hogy visszaveszi azt a földet, amit négy és fél évszázadal korábban Attila választott királyságának: a Kárpát-medencét. Álmos, öregen, Ungváron halt meg, az "Igéret Földjének" kapujában, lábát be nem téve arra, és fia Árpád vette át helyét. Árpád Kusidot küldi ki az elfoglalandó föld felderítésére és az a jelentést kapja, hogy az orszég gyönyörűséges és pompás, gazdag és termékeny. Ezért Árpád tülköt ragadott és a Mindenható segtségét kérte, hogy a földet mindörökre ennek a népnek adja, majd ő és vezérei bevonultak a Kárpát-medencébe, de nem mint betolakodók, hanem mint jogos tulajdonosok.
Mielőtt nagyon előre szaladnánk, vizsgáljuk meg a következő párhuzamokat:
- Álmost választották, hogy a népet a négy és fél évszázaddal korábban Attila által birtokolt földjöz vezesse, melyet ők az "Ígéret Földjének" tartottak - Ugyanígy Mózest is kiválasztották, hogy a hébereke arra a földre vezesse, amelyet 430 évvel korábban Ábrahámnak ígértek, aki keletről jött és ott letelepedett.
- Álmos, akárcsak Mózes, öregen, az Ígéret Földjének kapujában halt meg anélkül, hogy belépett volna rá.
- Árpád, ahogy Mózes, embereket küldött ki a föld felderítésére annak elfoglalása előtt. A jelentés mindkét esetben az volt, hogy a föld gyönyörű és gazdag.
- Mindkét vezető a föld elfoglalását, a Mindenható ígéretének tartotta.
- Mindkét esetben a földet elfoglalók száma 500-600 ezerre tehető tartotta.
Tudhatott Álmos, Árpád és népe ezekről a tényekről? Egy pontos leírást követve hajtották végre mindezt? Kapcsolatban vannak ezek az egybeesések eredetük rejtélyével?...
A hétmagyart általában hét törzsként értelmezik, de úgy tűnik ezek nemcsak népi csoportok voltak, hanem (had)rendek is, amelybe a népet rendezték. A hét egy nagyon fontos szám az ókori Közép-Keleten, nem csak a héberek között. Jelképezheti ez a hét vezér valamilyen módon Média hét hercegét, a hét mágit, akik olyan közel álltak Perzsia királyához? Vajon megőrizték ezt a hagyományt, vagy mindez véletlen csupán?
Árpádot utódai követték, habár a törzsi vezérek elég hatékony ellenőrzés alatt tartották saját csoportjaikat. Ebben az időszakban az erdélyi gyula (a gyula kkoriban még cím volt, és nem név, mint ma) megerősödött és Erdély független magyar fejedelemség lett a magyar államban, de saját kormányzattal. Árpád háza Gézával újra erős kezekbe került, aki elvette Saroltot, az erdélyi gyula lányát. A Géza halálát követő események néhány érdekes, ókori vallási törvényeken alapuló tarsadalmi gyakorlatot mutatnak:
Koppány, aki a királyi vérvonal egy hercege volt, el akarta venni Géza özvegyét, a levirátus törvényének megfelelően. Ez a törvény kimondja, hogy a halott idősebb testvére köteles elvenni annak özvegyét és gondot viselni gyermekeiről, vagy utódot nemzeni neki, ha nincsenek. Ez a szokás ritkaság, csak néhány nép gyakorolja: elv volt a pre-izraelita hébereknél [1], amit az izraeliták folytattak [2], követték a zsidók és romák, törvény volt Hsziung-nuban, a hunok között és néhány mongol és türk népnél.
Koppány, ezzel a cselekedetével, a trónutódlás jogának igényével is fellépett, egy újabb ugyanarra az eredetre visszavezethető törvény: Rúben, Jákob elsőszülötte, elvette apja ágyasát, hogy megtartsa születési jogait [3], Avsalom is ugyanezt tette Dávid király elleni összeesküvése alkalmával [4].
Gézának azonban volt egy fia, Vajk, aki nagybátyja ellen fordult. Vajk német lovagokkal kötött szövetséget, akik csapatokat küldtek erősítésként, majd legyőzze Koppányt, darabokra tépette testét, amit a magyar állam négy legfontosabb várának kapuira tűztek, beleértve Erdély székhelyét is, hogy megfélemlítse a gyulát, aki Koppány oldalán állt. Ez a tett is ókori eredetű: a hagyomány szerint Sém ősatya megbüntette Nimródot a Mindenhatóval való szembeszegüléséért, és darabokra vágta testét, hogy bizonyságként osszák szét az emberek között, hagymány, amit az egyiptomiak Ozirisz Legendájaként ismertek, akit Szet hasított darabokra és osztotta szét az egész országban. Hasonló történet szerepel a Bibliában (Bírák 19:29.), bár nem büntetés, hanem egy elkövetett bűn miattti igazságszolgáltatásként. Az is véletlen csupán, hogy Sém a habirok ősatyja, és az egyiptomiak Szetet a hikszoszok és apirok istenségeként azonosították?
Bár a tett akkoriban nem számított annyira barbárnak, mint ma tűnik, a rítus eredeti céljaihoz mérten Vajk nem igazságosan járt el. Ez az uralkodó azonban, aki megsértette az ősei által kötött vérszövetséget és számos más ballépést is elkövetett, felvett István nevén a szentek közé soroltatott.
Két Különleges Népszokás
Létezik két olyan népszokás, amely más népek számára furcsa és ismeretlen. Az egyik ilyen a Húsvéti locsolkodás, a másik pedig augusztus 20 ünnepe.
A magyar férfiak húsvét hétfőn elindulnak, felkeresik a házakat és ott egy vers, elmondása után meglocsolják a házban tartózkodó nőket. Ezért cserébe a nők szépen festett hímes tojást adnak a férfiaknak. Számunkra ez a szokás természetes, bár hanyatlóban van, míg mások csak csodálkoznak rajta, miért ez a szokás.
5 000 évvel ezelőtt a Tigris és az Eufrátesz között élt két sumér, Tammuz, a növekedés és termékenység istene és Inanna, a női ideál, aki mindig kész volt lángra lobbantani a férfiak vágyát. Babilonban is ő volt a hajnal és az alkony istennője, az est-hajnal csillag (ugyanez a magyar neve) megszemélyesítője. Termékenység-istennő, a természet, a szaporulat, az anyaság istene, a szülés védője, ezen kívül jós istenként is tisztelték. Az arabok Atthal néven férfinak mondották. Föníciában Attart (Astarót) volt a neve. A magyarban Tündér Ilona formában maradt fenn az eredeti sumér név, Dingir Inanna. A magyar tündér szó jelentése egyébként pontosan megegyezik a sumér eredeti jelentésével. Mellette vált Tammuz igazi férfivá aki, hogy férfiasságát próbára tegye, vadászni indult. Egy vadkannal vívott küzdelemben halálos sebet kapott és a túlvilágra került, ahol Ereskigal uralkodott. Inanna gyászolta szerelmét, és nem tudta feledni, felkerekedett hát, hogy visszahozza a túlvilágról. Ereskigal egy feltétellel engedte el Tammuzt: kérte, hogy szerelme meztelenül lépjen be a halál birodalmába. Ereskigal meglátta Inanna testét, féltékeny lett szépségére és féltékeny lett szerelmükre. Ezért megátkozta a testrészeket, hogy alkalmatlanok legyenek a szerelemre. Ennek eredményeképp a férfiak nem keresték a nőket, a nők egyedül háltak, az emberek és az állatok nem szaporodtak. Az istenek jobb belátásra térítették Ereskigált, aki feloldotta átkát, és minden helyreállt. Mindez tavasszal történt, így a sumér nép a tavasz első jeleit észlelve megemlékezett róluk, ünnepet ült.
A húsvéti szokásunk gyökereit így az ókori sumérok és babiloniak tavaszi termékenységrítusai között kell hát keresnünk. Ahogy minden kultúrának, természetesen ezeknek is megvoltak a maguk termékenység varázsló szertartásaik. Ez pedig magába foglalta, hogy a férfiak a megfelelő varázsigék kíséretében "megtermékenyítő" vízzel locsolták le a nőket, akik ezért cserébe a termékenység egy másik ősi szimbólumát, a tojást adták cserébe.
Ez a szokás hagyományozódott át a magyaroknál és őrizték meg mind a mai napig.
Augusztus 20 egy furcsa ünnepe a magyarságnak. Régóta létezik, mégsem tudjuk pontosan honnan is származik, mi is a jelentése. Egykor és ma az Államalapítás évfordulójaként tartották számon. Máskor, amikor a múlt eme fejezetének említése tiltott volt, az új kenyér ünnepeként tartották meg. Vajon ezek közül melyik a valós?
Ismét az ókori Mezopotámiába kell utaznunk, egészen pontosan a Vénusz, A Vénuszt Istár kultuszához. Az Oroszlán csillagkép az augusztus hónap "háza", mert augusztusban a Nap délben éri el ezt a csillagképet, így az Oroszlán csillagkép csak télen és tavasszal látható, akkor van pont szemben a Nappal. Az évnek ebben a szakában, amely akkoriban még a Nyári Napforduló időszaka volt, a sumérok egyhetes gyászünnepet tartottak az elgyengülő és meghaló hős, hatalmas király, Tammúz tiszteletére akivel, mint korábban már olvastuk, egy vadkan végzett. Ennek az eseménysorozatnak az utolsó napja, azaz a Napforduló napja volt a legkiemelkedőbb pontja, hiszen a gyász végén az új aratású búzából készítettek kenyeret és ajánlották fel az Anya Istenségnek, mintegy az Újjászületett Isten-Király szimbólumaként. Ennek az ősi szertartásnak az emléke maradt fenn a magyarok új kenyér ünnepében, a Nagyboldogasszony ünnepében. Ennek párhuzama figyelhető meg az egyiptomi Ozirisz-, de a katolikus Mária-kultuszban is.
Összefoglalás
A korai magyar egyistenhit tehát a sumér többistenhitű vallásból bontakozott ki. Mind a Turul mind a Csodaszarvas mondája sumér eredetű, ahogy a legendás alakoknak is megvannak a sumér istenség és király párhuzamai, például Ménrót/Nemere=Nimród, Ené(t)h=Anuta (iráni Anahita), Damacsek=Dumuzi (káldeai Tamuz, mai magyar "Tavasz"), akit később a pásztor Csabával azonosítottak, stb. A babiloni/perzsa hatás szintén nyilvánvaló abból a tényből, hogy bár az Istenséget nem ábrázolják, mégis gyakran a nappal és a mennyekkel hozzák összefüggésbe. Sőt, az ősi magyar vallást az Izrael Északi Királyságának vallásával is össze lehet hasonlítani, akiknek Istene a mindenséget Teremtő, Egyetlen isten volt, és a környező megvetett népekre is voltak jelképek.
A fejezet végén elmondhatjuk, hogy a magyar nép melankóliájra és eredetére vallási örökségén keresztül is igazolást nyerünk, amely a habirok egyistenhitének (judaizmus és kabbala), a sumér mitológiának, néhány a perzsa és pártus időkből származó zoroasztrianista elem, és a manicheizmus keveréke, a tanult táltosok remekműve. Hiszen nekik, mint a törzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak módjukban állt más kultúrák vallásaiból, papjaik tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenniük, kialakítva ezzel a magyarság összetett hitvilágát
Meglepő az eredmény a két Honfoglalás hasonlóságait illetően is, amelyek alapján azt kell mondanunk, létezik valami furcsa párhuzam és egybeesés, ami nem lehet a véletlen műve... ha mégis akkor a párhuzamok as ors gonosz játéka.
Néhány a magyarok sumér-hun eredetét ellenző szerző ezeket a tényeket mendemondának tartja, politikai érdekekből valami ál-tudományos irányvonalat követve, amelynek célja a magyar nemzet, gyökereik és azonosságuk ismeretének elutasítása, vagy mert más elméleteket akarnak ezáltal bizonyítani. Amit azonban nem tagadhatnak meg az, hogy ezek a mítoszok, mint minden nép mítoszai, származnak valahonnan, és azt sem tudják letagadni, hogy ezek a legendák az ősi magyar hagyományok közé tartoznak, és hogy ezek eredete kétségbevonhatatlanul az ókori Mezopotámiában található, és ahogy azt a többi témakörben is láthattuk, nagyon közeli kapcsolatban áll a zsidósággal, jelen esetben a judaizmussal és a kabbalával..
Források - Resources
- Komjáthy István: Mondák Könyve;
- Szent Biblia: [1] Teremtés 38:8; [2] Második Törénykönyv 25:5,6 - az izraelita törvény értelmében a levirátus csakis utód nélkül meghaltak esetében alkalmazható, csakis a testvér özvegytől származó elsőszülöttét lehetett a halott fiának tekinteni. [3] Teremtés 35:22, 49:4. [4] 2.Sámuel 16:22.
- http://sophistikatedkids.com/turkic/13%20Oguz%20and%20Ogur/OguzesEn.htm
- Josephus Flavius: A zsidók története, III. Könyv, 6. fejezet, 7. bekezdés
- Kis Magyar Néprajz a Rádióban, Minerva Budapest, 1980
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Frissítés
