GORDIUSZI CSOMÓK ÁTVÁGÁSA „Sokkal szabadabbak vagyunk, mint ahogy azt megengedjük magunknak.” A Gordiuszi Csomó Rövid Leírása Réges-régen, Törökországban, volt egy városállam a mai Ankara közelében. Egyszer csak a királyuk meghalt, és nem hagyott örököst maga után. Összejöttek a város vénei, és úgy döntöttek, hogy az lesz az új király, aki a következő szekérrel a város főterére érkezik. Ez történetesen Gordiusz, egy szegény földműves volt, aki azért jött lerobbant szekerével a városba, hogy eladjon némi zöldséget. Amint a főtérre ért, a város vénei hatalmas harsonaszóval kihirdették megérkeztét, és új királyukként megkoronázták! Sorsának ezt a drámai változását megünneplendő, Gordius felállított két nagy facölöpöt a várostéren. Közéjük gondosan kidolgozott bonyolult csomók sorozatát kötötte, melyek olyan többszörös török csomókból álltak, amiknek nem volt szabadon lógó végük. A Gordiuszi Csomó növények nedves rostjaiból készült, ami száradást követően összehúzódott. Ezután a város vénei kihirdették, hogy aki képes kioldani a Gordiuszi Csomót, az uralhatja az egész világot. Az évek során rengeteg ember zarándokolt Gordiusz városába (a város most már földműves-királya után kapta a nevét), és éveket töltött ott hiábavaló próbálkozásokkal, hogy kioldja ezt a lehetetlen csomót. Senkinek sem sikerült… Mindaddig, míg végül Nagy Sándor tudomást szerzett a híres csomóról, és Gordiuszba sietett. Aztán kardjának egyetlen erős csapásával átvágta a Gordiuszi Csomót, egyszer és mindenkorra. Ahogy a dualitás világa egyre inkább összeomlóban van, és ahogy a dualitás és az Egység nagyon különböző evolúciós útjai folytatják a szétválást, lényeges, hogy arra az útra helyezzük magunkat, amin a leginkább szeretnénk utazni. Tovább már nem tudunk sikeresen jelen lenni egyszerre a két nagyon különböző világban. Ahhoz már túlságosan különváltak egymástól, hogy egy-egy lábunkkal ott legyünk mindkét világban. Ha ezt megpróbáljuk, úgy fogjuk érezni, mintha kétfelé hasadnánk. Tovább már nem szolgál bennünket, hogy megszokott alapdöntéseinkhez térünk vissza, csak azt érjük el vele, hogy egy mély lyukba ásnak be minket. Ez hasonlít egy új dokumentum létrehozására a komputeren. A program automatikusan választ egy betűtípust a számunkra. Elfogadhatjuk ezt a más által eldöntött alapbeállítást, vagy közbeléphetünk és választhatunk egy olyan betűtípust, ami a leginkább megfelel a dokumentumnak. Választhatunk egy olyan betűtípust, amelyik tiszta és az adott szöveghez hivatott. Ha így teszünk, ez könnyebbé teszi a dokumentum olvasását és erősíti annak tartalmát. Életünkben túl gyakran mondunk le igaz szándékainkról és visszalépünk, hagyva, hogy mások hozzanak helyettünk döntéseket, még akkor is, ha tudjuk, hogy ezek nem a legigazabb és legjobb döntések. Tényleg abba kell ezt hagynunk, mindenki számára csak problémákat okoz, amiket előbb vagy utóbb meg kell oldani. Közülünk is sokan szeretik elkerülni a konfrontációt, nem számít, mibe kerül. Mégis ez az a szituáció, amire szükség van annak érdekében, hogy béke és világosság legyen. Az is fontos, hogy vegyük észre, amikor önmagunkat szabotáljuk, és aztán tisztítsuk ki bármilyen módon azt, amivel saját magunkat blokkoljuk annak megtételében, amiről pedig tudjuk, hogy igaz. Néhányan közülünk a hibáztatáshoz folyamodunk ürügyként, hogy miért nem vagyunk képesek azt tenni, amit igazán szeretnénk. Másokat vagy a külső körülményeket hibáztatjuk azért, hogy képtelenek vagyunk meglépni, amit szeretnénk. Üres kifogásokat keresünk, mint például: „Szívesen csinálnám, ha a társam hagyná”, vagy „Feltétlenül megcsinálnám, ha nyernék a lottón, és elég pénzem lenne”, vagy „Ha lenne egy óriási biztonsági háló, akkor teljesen önmagam lehetnék”. Arra várunk, hogy mielőtt lépnénk, minden tökéletes legyen, de soha nem lesz tökéletes az összes külső feltétel, így aztán hiába várunk valamire, ami soha nem fog megtörténni. Mindig úgy értem el a legnagyszerűbb sikereimet, hogy minden látható biztonsági háló nélkül abba ugrottam bele és azt csináltam, amiről tudtam, hogy helyes. Ha hűek vagyunk ahhoz, hogy amit érzünk, az a helyes, akkor sikeresek leszünk, függetlenül attól, hogy mennyire vad, vagy milyen távoli az ugrásunk az Ismeretlenbe. Az is fontos, hogy kijelöljük a határainkat. Igen, Egy Lények vagyunk és nyitottak a legigazabb, a legvalódibb szintekre, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek határaink. Teljesen nyitottnak kell lennünk azokkal szemben, akik igazak, de továbbra is szükség van határokra, azokkal szemben, akik nem igazak. Olyan ez, mint vendéget fogadni a házadban. Egyes vendégeket öröm magunk körül tudni. Ők nem csak a saját szemetüket takarítják fel, de a házad energiáját is tisztán és világosan tartják. Gyakran előfordul, hogy még jobbá is teszik. Inkább segítenek főzni, minthogy csak üldögélve várnák, hogy megetesd őket; önfenntartók, nem igénylik folyamatos figyelmedet. Mások úgy jönnek a házadba, hogy magukkal hozzák nyomasztó és drámai személyes problémáikat. Vagy unatkozva üldögélnek, ha nem szórakoztatod őket folyamatosan. Vagy ami még rosszabb, néhányuk asztrális energiát hoz be, ami rátapad mindenre, és állandó tisztítást igényel. Ekkor kell meghúzni a határainkat, hogy mi az, ami elfogadható a számunkra. Ne félj megkérni az embereket, hogy távozzanak, ha nem tartják tiszteletben tered energiáját. Néhányunk még nem kötelezte el magát az Ultra Felsőbb Valóságban Igaz Egyként való élésre, és e miatt találjuk magunkat szinte lehetetlen helyzetekbe csúszva. Ezek a mi Gordiuszi Csomóink. Azzal az erővel, amivel eddig próbáltuk, még nem sikerült kiszabadítani magunkat ezekből a kihívást jelentő helyzetekből. Ezek a helyzetek nagyon nehezen kezelhetők, és a bonyolult csomóknak annyi rétege halmozódott fel bennük, hogy egyelőre nem látható egy egyszerű megoldásuk. Sok Gordiuszi Csomónkba anyagi problémák szövődnek, függetlenül attól, hogy az-e a fő kérdés. Életünk minden Gordiuszi Csomójától úgy érezzük magunkat, hogy csapdába estünk, és komolyan akadályozza szabadságérzetünket. Megkötözve tartanak minket, így nem tudjuk azt tenni, amiért valójában itt vagyunk, vagy amit leginkább szeretnénk tenni. Amire szükség van, az egy rendhagyó, egészen eredeti megoldás, mint amilyen Nagy Sándoré volt, aki kardjával vágta szét a Gordiuszi Csomót. Ha ugyanolyan szinten próbáljuk megoldani őket, mint amilyen szinten létrejöttek, akkor nem fog sikerülni. Mindegyik Gordiuszi Csomónk dualitás-alapú. A dualitásban jöttek létre, de nem a dualitásban oldódnak meg. Amíg továbbra is a dualitásban élünk, addig megkövesedett helyzeteinket úgy fogjuk látni, mint életünk korlátozó határait. „Sokkal szabadabbak vagyunk, mint ahogy azt megengedjük magunknak.” Először is arra van szükség, hogy elfogadjuk jelenlegi helyzetünket. Elfogadni elutasítás nélkül azt, ahol éppen vagyunk. Ebben az elfogadásban nincs kompromisszum. Nem kicsinyítjük magunkat, illetve nem mondunk le arról, hogy szabaddá váljunk. Egyszerűen azt mondjuk, „Ez az, ahol éppen most vagyok. Ez az én kiindulási pontom.”, mindenféle érzelem, vagy ellenállás nélkül. A következő az, hogy tisztázzuk, hol akarunk lenni, és mit szeretnénk valójában tenni. Aztán azt választjuk, hogy Igaz Eggyé válunk. Azt választjuk, hogy nem köt minket a dualitás illúziója. Azt választjuk, hogy az Ultra Felsőbb Valóságban élünk. Ezután lényünk középpontjából kiindulva megengedjük az AKIK VAGYUNK igazságát vízgyűrűkként kiterjeszteni mindaddig, amíg teljes lényünk a Valódi, Igaz Önmagunk frekvenciájával nem kezd rezonálni. Ekkor a korábbinál végtelenül nagyobbakká válunk. Rájövünk, hogy már nem a problémáink határoznak meg minket. Most már látjuk a hatalmas TISZTA SZÍV SZERETET egy korábban láthatatlan frekvenciasávját, ami körülvesz bennünket. Életünk határai már jelentősen kitágultak, és régi beragadt helyzeteink mára nagyon kicsivé váltak. Ebből a kitágított előnyös helyzetből képesek vagyunk meglátni a kiutat régi problémáinkból. Létezik egy új kreatív megoldás, ami vár ránk, hogy meglássuk. És ez fogja átvágni Gordiuszi Csomót, ami elnyomott minket. Ez a dualitás utolsó tesztje. Amint ez megvan, nem lesz többé LEFELÉ – VISSZAÚT. Végre szabadok vagyunk!

www.nvisible.com/Hungarian/indexhu.html